Best of: ezt olvasták a Maszolon 2015-ben

Idén arculatot váltottunk, a legkedveltebb erdélyi magyar portál lettünk, ám idehaza és a nagyvilágban azért történtek rendkívülibb események is. Éves visszatekintőnkben a száz legolvasottabb írásunkból, illetve azokból az anyagainkból válogattunk, amelyekre egy kicsit büszkék vagyunk.

Több olyan esemény is megrázta idén – elsősorban az év utolsó harmadában – a nemzetközi vagy a hazai közvéleményt, amelyeket sikerült közelebb hozni olvasóinkhoz: tűz ütött ki egy zsúfolt bukaresti szórakozóhelyen, merényletsorozat volt Párizsban, illetve "terroristát" fogtak a román hatóságok Kézdivásárhelyen. Ez a három téma uralta idei legolvasottabb írásaink toplistáját.

A bukaresti tűzvészről az erdélyi magyar sajtóban elsőként, és a legrészletesebben tájékoztatottuk olvasóinkat. Helyszíni tudósításra nem nyílt lehetőségünk, de sikerült elbeszélgetnünk egy székelyföldi lánnyal, aki csodával határos módon élte túl a Colectiv-tragédiát. A francia fővárosban sem volt tudósítónk, de a merényletek utáni párizsi hangulatról Mócsy Ágnes kolozsvári atomfizikus részletesen beszámolt lapunknak. Nem voltunk ott, amikor Beke Istvánt őrizetbe vették, de kapcsolatba léptünk az egyik társával, aki szerint csak játékszer volt a bomba, amiért a HVIM kézdivásárhelyi elnöke rács mögé került.

Olvasóinkat természetetesen a migránskérdés is nagyon foglalkoztatta. Ott voltunk a debreceni befogadóállomáson, amikor a menekülthullám tetőzött Magyarországon, és elbeszélgettünk néhányukkal Budapesten is. A magyar sajtóban elsőként számoltunk be arról, hogy a kormány menekültközpontot akar Tasnádon létesíteni, és nagyon sokan olvasták a román állam menekültkérdéssel kapcsolatos álláspontját ismertető anyagunkat is.

Rendkívül népszerűek voltak a dohányzás kocsmai betiltásáról és az újabb cigarettadrágításokról szóló írásaink, mint ahogy a KRESZ legfrissebb módosulásai vagy a gyes megduplázása is nagyon érdekelte olvasóinkat. Nem beszélve arról az örömhírről, hogy az utolsó pillanatban meghosszabbította az oktatási minisztérium a téli vakációt.

A magyar sajtóban elsőként írtunk arról, hogy a Magyarországról támogatott Partiumi Keresztény Egyetemnek súlyos anyagi gondjai vannak, és a helyszínen járva derítettük ki, hogy a szintén Budapestről finanszírozott csángó oktatási programmal sincs minden rendben. És ha már Csángóföldön voltunk, beültünk egy magyarórára, amelyen nagyon sok élménnyel gazdagodtunk. 

Kiemelten foglalkoztunk idén is a romák sorsával. Ott voltunk a pataréti szeméttelep mellé kilakoltatott kolozsvári romák tüntetésén, helyzetükről kérdeztük Horváth Anna alpolgármestert . Beszélgettünk ugyanakkor a közösségnek olyan tagjaival, akiknek sikerült kitörniük a "mocsokból", ahogy a portálunknak adott interjúban Kalányos Ottó cigány kispap fogalmazott.

Sokkan kattintottak idén a fontosabb gazdasági híreinkre is. Olvasóink megtudhatták, hogy negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció Romániában, és azt is, hogy az országban Székelyudvarhelyen lehet a legolcsóbban tankolni. Reményeink szerint nem csak a székelyföldieket érdekelte a székelyföldi autonómia gazdasági megalapozottságáról szóló anyagunk.

Egy darabig sláger volt minden, ami a nyugtalottóval kapcsolatos, aztán hamarosan kiderült, hogy ezzel a szerencsejátékkal inkább csak a tehetősebbek járnak jól. Sokan Igazi Csíki Sörrel vigasztalódhattak, amelynek gyártójának tulajdonosa a portálunknak adott interjúban azt mondta: alig győzik a megrendeléseket.

Idén nem voltak választások, a politika nem érdekelte annyira az olvasókat. Csak ha politikai témának értelmezzük azt, hogy Dacian Cioloș miniszterelnök magyarul is tud, elődjét, Victor Pontát korrupció vádjával bíróság elé állították az ügyészek, és meghalt Corneliu Vadim Tudor. És ha már bíróság: sok olvasónknak meggyőződése, hogy a Ráduly Róbert elleni ügyészségi eljárásnak több köze van a politikához, mint az igazságszolgáltatáshoz.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mindenesetre szeretné, ha Csíkszereda lemondott polgármestere újra indulna a választásokon – mondta el a portálunknak adott év végi interjúban. Ismert, hogy eljárás indult a székelyföldi város alpolgármestere, Szőke Domokos ellen is, aki a Maszolnak arról beszélt: az igazságtalanságot a legnehezebb elviselni.

Az év sporthíre kétségtelenül az volt, hogy a magyar labdarúgó válogatott a norvégok legyőzésével 44 év után kijutott az Európa-bajnokságra. Előtte Dárdaiék Budapesten visszavágót játszottak a románok ellen. Ez utóbbi mérkőzésről helyszíni tudósításban számoltunk be.

Nem maradhatnak ki összeállításunkból a színes anyagaink sem. Nagy sikere volt a kolozsvári erotikashop-tulajdonossal készített kétrészes interjúnknak, és minket is remekül szórakoztatott Pengő Zoltán kollégánk írása Magyarország furcsaságairól és a bizarr erdélyi szobrokról. Csibi Márti munkatársunk idén előbb az iráni Olümposzra mászott fel, majd a Súgó-barlang mélyébe ereszkedett le, és mindezt képriportokban örökítette meg. Ám lehet, hogy így sem volt része annyi kalandban, mint annak a gyergyószentmiklósi fiatalnak, aki hét évet töltött a francia idegenlégióban

Köszönjük, hogy idén is olvastak és lájkoltak bennünket. Boldog új évet kívánunk olvasóinknak!

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?