Atipikusan zajlik a költségvetés vitája az RMDSZ képviselője szerint

„Atipikus kormányban és atipikus rendszerben a korábbi gyakorlathoz hasonlóan meglehetősen sietős tempóban tárgyaltuk meg a jövő évi költségvetési számokat, de sikerült elérnünk eredményeket” – nyialtkozta a Maszolnak Erdei-Dolóczki István, a képviselőház pénzügyi bizottságának RMDSZ-es tagja. A törvényről várhatóan szerdán lesz végszavazás.

A képviselő kiemelte, hogy módosító indítvánnyal sikerült húszmillió lejt átcsoportosítani a szatmárnémeti körgyűrűre. Az összeg ugyanakkor egy ekkora volumenű munka finanszírozását nem biztosítja. „Egy munkát, amit el sem kezdenek, sosem fejeznek be, így jobb, ha a kevesebb pénzből is, de nekifutnak a projektnek” – magyarázta.

Sikerült megoldani egy régi és nevetséges problémát is: az interetnikus kapcsolatok hivatalában előfordult korábban az elszámolások során, hogy azon vitáztak, interetnikus-e egy román-magyar felet megszólító rendezvény, hiszen a románság az országban nem etnikum. „Sikerült úgy módosítanunk a szöveget, hogy átláthatóbbá és egyértelműbbé tettük a törvényt” – jelentette ki Erdei-Dolóczki.

Az önkormányzatok költségvetésének kiegyensúlyozására szánt összegek elosztása komoly vitát váltott ki a költségvetés részleteit tárgyaló üléseken. A képviselő ironikusan megjegyezte, „a ránk jellemző módon megfogadtuk magunknak, hogy kidolgozunk egy tökéletes képletet”, amiből természetesen semmi nem lett végül. Az eredeti elképzelés szerint a 2015-ös próbálkozást követően visszatértek volna a korábbi évek gyakorlatára, vasárnap estére azonban eldőlt, hogy folytatják a „kísérleti jellegű” megoldást, amit idén is.

Erdei-Dolóczki István korábbi interjúnkban az önkormányzatok forrásairól így nyilatkozott: "Üdvözöljük azt, hogy az önkormányzatok költségvetésének kiegyensúlyozására fordított pénzösszegek elosztása esetében visszatérünk a 2015-öt megelőző rendszerhez, az idei módszer ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A terv az volt, hogy valamennyi önkormányzat megkapja a működését biztosító összeget, és azon felül fejlesztésre szánt pénzt. Bár az elképzelés jó volt, nagy hibát követtek el azzal, hogy minden községet, várost vagy megyét egyformán kezeltek. Nem mindegy ugyanis, hogy az egy településből álló kétezer lakosú község vagy a 7-8 faluból álló község kapja meg ugyanazt a pénzt – ez utóbbiban hét vagy nyolc óvoda, iskola van például."

A politikus beszámolója szerint előny, hogy a pénzek elosztásáná figyelembe veszik az önkormányzatok felhalmozódott adósságait, az egy főre jutó jövedelmet, a lakosság számát, a területet. "A kérdés viszont az, hogy ezzel a képlettel mennyire sikerül elérni az igazságos elosztást” – fogalmazott. Hozzátette: jó lett volna ezt a javaslatot egy hónappal korábban tárgyalni, lemodellezni, szimulálni, de egy olyan helyzetben van az ország, amikor atipikus kormánya és atipikus rendszere van.

„Az sem történt meg még Romániában, hogy vasárnap este tíz óra körül adtuk le az együttes költségvetési bizottságnak a szavazatunkat, hétfőn tizenkét órakor pedig már megkezdtük a költségvetés tárgyalását” – emelte ki.

Optimizmus bőven van

Erdei-Dolóczki István arra is felhívta a figyelmet, a költségvetési hiányt 2,95 százalékra tervezték, de ebből könnyen lehet több vagy kevesebb is. „Semmiféle tartaléka nincs a kormánynak, és ha bármilyen probléma lesz, ami a bevételi oldalt befolyásolhatja – legyen szó egy rossz mezőgazdasági vagy külgazdasági évről –, akkor megugrik a költségvetési hiány” – magyarázta.

A gazdasági fejlődést 4,1 százalékra tervezik, ami egy optimista megközelítés a képviselő szerint. „Erre az ad alapot, hogy 2015-re 2,5 százalékkal számoltunk, és most, legalábbis októberig, 3,6 százaléknál járunk – a gazdaság tehát meglódult” – mondta a politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?