Az egyéni vállalkozók retteghetnek az új adótörvénykönyvtől

Az egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkező személyeket terheli majd legnagyobb mértékben a január elsejétől hatályba lépő új adótörvénykönyv, amely ugyanakkor a közalkalmazottak és a fogyasztók számára kedvező előírásokat tartalmaz.

Noha a Victor Ponta volt miniszterelnök mandátuma alatt elfogadott jogszabály számos vitatott intézkedést tartalmaz, amelyekről több pénzügyi szakember is úgy véli, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzete miatt hosszú távon nem fenntartható, Dacian Cioloº nemrég kinevezett kormányfő és technokrata kabinetje mégis úgy döntött: nem módosítják az új adótörvénykönyvet, hanem annak minden pontját hatályba ültetik.

Az új kormány már javában dolgozik a 2016-os állami költségvetésen – amely ígéreteik nyomán legkésőbb december 10-ig a parlament elé kerül –, Cioloş elmondása szerint pedig az ország büdzséjét úgy alkotják meg, hogy az összhangban legyen a Ponta-kormány által elfogadott intézkedésekkel. Dacian Cioloş egy televíziós műsorban nemrég úgy fogalmazott: megtartottak mindent, amivel az eredeti költségvetési tervezet számolt, és nem azért, mert egyes politikai pártok így kívánták, hanem mert „így igazságos”.

Januártól kötelező módon társadalombiztosítási hozzájárulást (tb/CAS) is kell fizetniük az egyéni vállalkozóknak függetlenül attól, hogy rendszeresen kapnak-e fizetést, nyugdíjat vagy más, már megadózott juttatást. Akik ugyanis rendelkeznek ilyen jellegű bevétellel, azoknak jelenleg nem kell tb-t fizetniük, hanem csak a 16 százalékos jövedelemadót és az 5,5 százalékos egészségbiztosítási hozzájárulást kell leróniuk.

Kapcsolódók

Kimaradt?