Lángba borult egy raktárépület Nagyváradon

Felgyúlt hétfőn délben egy raktárépület Nagyváradon. A készenléti felügyelőség 9 tűzoltóautót és 50 tűzoltót küldött a helyszínre a lángok eloltására – számolt be a bihon.ro.

A lerakathoz küldtek mentősöket is, de az eddigi információk szerint senki nem sérült meg a tűzben. Az oltást nehezítette az erős szél, ráadásul fennállt a veszély, hogy a lángok átterjednek a közelben lévő lakóépületekre is. A sűrű, fekete füstöt a légmozgás a városközpontba is eljuttatta.

Frissítés: a Leonardo cég Panait Cerna utcai raktára kapott lángra hétfőn. A lángokkal több mint négy órán keresztül küzdött a lángokkal hatvannál is több tűzoltó.

A tűzoltókat 13 óra körül riasztották, ekkor öt autóval vonultak a helyszínre, ahol az épület második emelete lángolt. Az oltást megnehezítette a sűrű füst és az erős szél mellett az is, hogy közel ezer négyzetméteren égett a raktár, amelyben nagyon sok gyúlékony anyag is volt.

A hatalmas lángok miatt újabb öt tűzoltóautóval vonultak a helyszínre, ahol az oltást Ioan Baş tábornok, a Körösvidéki Katasztrófavédelmi Felügyelőség parancsnoka vezette. A tüzet végül 17.35 óra körül sikerült elfojtani. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.

Ugyanez a raktárépület szeptember 17-én is kigyulladt, akkor feltehetően egy meghibásodott világítótest okozta a tüzet, melyet akkor negyedóra alatt sikerült eloltani. Az épületben hétfőn a hivatalos szabadnap miatt nem voltak dolgozók.

Kapcsolódók

Kimaradt?