Kovászna: építőjéről neveznék el a prefektúrának otthont adó ingatlant

A Kovászna megyei prefektúra székhelyét nevezzék Fogolyán épületnek, kéri az ingatlan építőjének leszármazottja. Szotyori Nagy Áron a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közbenjárását kérte arra vonatkozóan, hogy a másfél évszázada épült ingatlan hivatalosan is viselhesse az ősei nevét.

A Fogolyán örökös rámutatott, hogy a városban több épület is azok nevét viseli, akik megépítették, hozzátette, hogy az ő családja jelentős szerepet játszott Sepsiszentgyörgy életében.

Szotyori Nagy Áron kereskedő dédnagyapja építette a prefektúra jelenlegi székhelyét 1872-ben, amely akkor a Fogolyán család otthona volt. Később nagyapja, Dr. Fogolyán Kristóf egy másik ingatlant építtetett melléje, amelyet szanatóriumnak szánt, de mindkét épületet államosították a kommunizmusban.

A Fogolyán örökösök az 1989-es forradalom után hosszas pereskedés révén visszaszerezték egykori tulajdonuk egy részét. Visszakapták a Kovászna megyei tanács által használt többemeletes szanatórium épületét, illetve a prefektúra épületéből megkaptak három szobát, összesen 130 négyzetméteres területet. Ezekben a szobákban Szotyori Nagy Áron egy Fogolyán emlékmúzeumot rendezett be.

Az örökös kérésére válaszolva Antal Árpád polgármester elmondta: támogatja a kezdeményezést, hogy a prefektúra székházát nevezzék Fogolyán háznak. Az elöljáró azonban rámutatott: a kormányhivatal székháza állami tulajdonban van, ezért az önkormányzatnak nem áll lehetőségében elnevezni azt. Antal Árpád szerint az önkormányzat annyit tud tenni, hogy a városról készített kiadványokban a prefektúra épületét ábrázoló fotóknál megjelölik, hogy azt a Fogolyán család építette.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?