Háromszék: a magas házasodási kedv mellett emelkedik a válások száma

Háromszéken háromszor többen házasodnak, mint ahányan elválnak, ugyanakkor az év első felében tavalyhoz képest megduplázódott a válások száma - derült ki a Kovászna megyei Statisztikai Hivatal adataiból.

Ez szerint az idei első félévben 411 pár házasodott és 131 család vált el. Összehasonlítva a tavalyi adatokkal kiderült, hogy idén közel két százalékkal nőtt a megkötött házasságok száma, illetve 101,5 százalékkal ugrott meg a válások száma.

A háromszéki lakosság korcsoportok szerinti összetételének elemzéséből kiderült, hogy a 0 és 49 év közti korosztályban a férfiak aránya magasabb a nőknél, ez az arány viszont megváltozik az 50 év fölötti korosztálynál, miközben a 85 év fölött korosztályban az asszonyok aránya kétszer nagyobb, mint a férfiaké. Ezek szerint a háromszéki nők tovább élnek, mint férfi társaik.

A statisztikák arra is rámutatnak, hogy Kovászna megyében több a fiatal, mint az idős személy, hiszen a 0-14 éves korosztály a lakosság 16,4 százalékát teszi ki, ami két százalékponttal magasabb mint a 65 év fölötti korosztályé. Ez az arány országos viszonylatban fordított tendenciát mutat, azaz az ország lakossága öregedik.

Kovászna megyében a leginkább elöregedő lakossági összetétele Lemhénynek, Kökösnek, Kézdialmásnak, Szentkatolnának, Nagyajtának és Málnásnak van. Ezzel szemben fiatalodik Sepsiszentgyörgy, Előpatak, Bardóc, Bodzaforduló, Bölön és Nagybacon.

A statisztikai adatok szerint Háromszéken csökken a lakosság száma. 2015 január 1-én hivatalosan 229.319 személyt tartottak nyilván hivatalosan, ami 639-el kevesebb mint egy évvel korábban. A Kovászna megyei Statisztikai Hivatal adatai arra is rámutatnak, hogy az idei első félévben negatív volt a szaporodási mutató, hiszen 1071 születést jegyeztek szemben az 1246 elhalálozással.

Háromszéken az elhalálozások leggyakoribb oka a keringési zavarok (61,8%), a daganatos megbetegedések (19,5%), emésztőrendszeri megbetegedések (4,2%), légzőszervi betegségek (3,7%) és baleseti elhalálozások (2,5%).

Kapcsolódók

Kimaradt?