banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Ne köss házasságot, ha... - a pszichológus és a lelkész válaszol

Huszonévesekként és főleg harminchoz közeledve a fiatalok jó része már komoly kapcsolatban, családalapításban gondolkodik. Ennek tudatában a kolozsvári református egyetemisták egyesületének (Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, FIKE) lelkésze, Dávid István egy éve indított el párválasztásról, párkapcsolatról szóló rendezvénysorozatot, idén Kaiser Kinga pszichológus segítségét kérve.

A PárNA néven futó alkalmak egy-egy kapcsolódó témát jártak körül, a tanév utolsó találkozásán a házasságkötés került terítékre. Kaiser Kinga családterápiára szakosodó pszichológus interaktív előadása az érzelmi érettség szintjeiről, a konfliktuskezelésről, a felkészültséget jelző szükséges tulajdonságokról, kontra érvekről, előre megbeszélendő kérdésekről, a tisztelet és a közös értékek mibenlétéről kezdeményezett beszélgetést.

Karrier, pénzügyek és hálószoba

Nagyon különböző vélemények fogalmazódtak meg, illetve más-más gondolkodási keretek váltak láthatóvá, amikor az előre megbeszélendő kérdések között felvetődött a jövőkép a vágyott karrier viszonylatában: jó döntés-e házasságot kötni, ha az egyik fél világjáró életet akar, egyik kontinensről a másikra költözve, a másik fél pedig nem akarja elhagyni az otthonát; felmerült a közös kassza – külön kassza kérdése: a pszichológus szerint mindkettő működhet, de csak azzal a feltétellel, hogy az mindkét félnek megfelelő, egyik sem érzi magát kihasználva; a tisztázandók közé sorolható a szexuális igények is, jó nyíltan megbeszélni, kinek milyen előző tapasztalatai vannak, ki mire vágyik – és „fontos lenne megígérni egymásnak, hogy soha nem használják zsarolásként az együttlétet”, mondja az egyik résztvevő, majd felelevenítik a régi bölcsességet: akármennyire haragszol a házastársadra, ne feküdj külön ágyba. Másik oldalon az is romboló, ha kierőszakolni, kicsikarni akarja az egyik fél a másik szexuális törődését.

„A jegyesség időszakában, ha a két fél eljut a rózsaszín felhős korszak után oda, hogy őszintén kezd beszélni a saját dolgairól, és nem játssza meg magát, akkor ezek a kérdések előjönnek anélkül, hogy beterveznénk” – mondja Dávid István, aki szerint fontosak a mindenre kiterjedő beszélgetések, hogy a felek jobban megismerjék és megértsék egymást, viszont nem biztos, hogy jó merev szabályokat hozni, inkább egymásra kéne hangolódni: „Engem zavar, hogy azt gondoljuk, egy tárgyalás segít abban, hogy minden jól működjön, mert ez az egész nem egy rendszer, amit működtetni lehet, ha előtte jól átbeszéljük a dolgokat. Ez nagyon sok mindenben segít, de ha elköteleződtünk, akkor anélkül is működik a kapcsolat, hogy mindent részletesen át kéne beszélni.” Az egyetemi lelkész, aki nem előadóként, hanem együttgondolkodóként volt jelen, egyetértett azzal az elhangzott kiegészítéssel is, hogy: „ha hajlandóak vagyunk átbeszélni a dolgokat, az utalhat arra is, hogy elköteleződtünk, illetve ha nem vagyunk hajlandók beszélni róla, akkor nem köteleződtünk el” - amint egy résztvevő megfogalmazta.

A megbeszélések mellett nagyon fontos odafigyelni a másikra és önmagamra, mert még az is megtörténhet, hogy valaki nem őszinte, és saját magának is elhiszi a hazugságait, akinek pedig mondja, szintén elhiszi, mert nagyon hitelesen hangzik. Általában ott bújik ki a szög a zsákból, ahol az illető adott szava meg kellett volna álljon, de másképp történt. Mégsem elég csak a megfigyelésekre alapozni, mert vannak dolgok, amik zsigerből jönnek, és azokat tudatosítani kell – a legjobb, ha a figyelem és a tematizálás kiegészíti egymást.

A tisztelet az egyik kulcs

A családterapeuta szerint megtörténhet, hogy a közös értékek más sorrendben szerepelnek egyik és másik félnél, az egymás iránti tisztelet azonban a nehéz helyzeteken is át tud segíteni. Érdekes, hogy Pál apostol épp a férfiakra bízta, hogy szeressék feleségüket, és épp a feleségekre, hogy tiszteljék a férjüket – kinek ami éppen nehezebben megy. A jelenlévők a tisztelet definiálásával próbálkozva a következőket sorolták: ha a másik beszélgetni akar veled, akkor rá figyelj, és közben ne mással foglalkozz; ha a társad meghozott egy döntést, akkor is fogadd el és támogasd, ha szerinted hülyeség; ha kiöntöd a lelked egy barátnak, fogalmazd meg énközlésben, hogy a párod valamivel megbántott, ne minősítsd őt egy harmadik személy előtt; légy tekintettel a társad félelmeire; ne élj vissza azzal, hogy kiismerted a gyenge pontjait; mindenkinek legyen joga az egyedülléthez és a külön hobbihoz; ne vegyük adottnak, magától értetődőnek, hogy a másik a társunk, újra meg újra hódítsuk meg.

Dávid István, akinek felesége is jelen volt, megosztotta: „én úgy próbálom tisztelni a páromat – ez komoly lelkigyakorlat –, hogy megpróbálok úgy gondolni rá, mint tőlem független, önálló személyre, aki nem biztos, hogy holnap ugyanazt gondolja, mint tegnap, akinek változik a vélekedése, lehetőséget teremtek számára, hogy meggondolja magát. Magyarán: még többet látok bele, mint ami egyáltalán tisztelhető. Mert a tettei, az ízlései alapján kialakul bennem róla egy kép, de ő sokkal több, mint ezeknek az összessége.”

A konfliktus is esély a megismerésre

Minden házasságban vannak visszatérő viták apróságok fölött, amik az egyik-másik felet zavarják, ezekre tekinthetünk úgy is, mint esélyre, hogy megismerhessük egymást jobban, élve az aktív hallgatás módszerével, amely valódi odafigyelést, érdeklődést jelent. De amikor a problémák körül kezd forogni az életünk, akkor inkább segítene az, ha nem a megoldáson akarnának dolgozni újra meg újra, hanem azt félretéve egyszerűen csak együtt lennénk, egymásra figyelnénk, feltöltenénk a másik szeretettankját. „Az aprólékos megbeszélésekkel, leszervezésekkel nagyon sok energia elmegy, míg ha azt mondjuk, hogy hagyjuk az egészet, menjünk el sétálni, érezzük jól magunkat, akkor utána sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok, szinte maguktól megoldódnak” - mondja a FIKE-lelkész.

Nyilván ez nem hárítás. Jótékony lehet a problémákat háttérbe szorítani azért, hogy visszataláljunk a kapcsolat lényegéhez, az egymás szeretetéhez, jótékony lehet elvonulni azért, hogy lecsillapodjunk, és ne dühösen, vádaskodva tálaljuk sérelmeinket, hanem felnőttekhez méltó módon, érzelmi érettségről bizonyságot téve. Az érzelmi érettséghez hozzátartozik, hogy énközlésben kommunikálunk, szembenézünk valódi érzéseinkkel, és meg is merjük élni őket, segítséget tudunk kérni, hogy elengedhessük a rossz érzéseket, ki tudjuk fejezni, hogy mire van szükségünk, és fel tudjuk fedezni, illetve meg tudjuk adni másnak is, amit ő igényel, elengedjük a negatív énképeket, ideálokat, és elfogadjuk önmagunkat úgy, ahogy vagyunk, ezzel új esélyt adva magunknak és másoknak is.

Így igen – így ne

Mi szükséges még (az érzelmi érettségen túl), hogy valamelyest felkészültnek mondhassuk a feleket a házasságra? A résztvevők válaszai tükrében: legyen jól körvonalazott, hasonló világnézetük, jövőképük, legyen munkahelyük vagy legalább elképzelésük arról, hogy mivel szeretnének foglalkozni, legyen közös baráti kör, egyedül is jól érezzék magukat, vagyis ápoljanak jó kapcsolatot saját magukkal, rendelkezzenek kellő önismerettel, legyenek túl már egy-két szakításon, és ezeket feldolgozva tudjanak újra bízni abban, aki mellett döntöttek, fontos a közös problémamegoldó készség és a kompromisszumkészség.

Ezzel szemben viszont ne lépjenek házasságra – a résztvevők szerint és a jelenlévő lelkész meg pszichológus szerint – azok, akik nem veszekedtek még soha a társukkal, akik úgy gondolják, hogy a házasság megoldás lehet a problémákra, akik elsősorban csak gyereket akarnak, vagy akik a magánytól, az egyedül maradástól félnek. „Ne köss házasságot, ha”: elképzeled, hogy a társad valamely számodra kedves tulajdonságát elveszti (pl. leég az arca, s már nem lesz jóképű, vagy meghal egy barátja, és depressziós lesz), és úgy már nem tudnád szeretni. Fontos az is, hogy ne akarjuk megváltoztatni a másikat, tudjuk elfogadni úgy, ahogy van, másrészt viszont higgyünk a fejlődésében.

Egy amerikai terapeuta összeállított 160 kérdésből egy pároknak szóló tesztet, amely nyomán ki lehet deríteni, hogy ha összeházasodna ez a két ember, akkor ebből válás lesz, vagy legalábbis rossz házasság – mondja Dávid István, aki szeretné, ha ezt a tesztet megszerezve, szempontjait megismerve, a másik két református egyetemi intézmény lelkészeivel összefogva (Protestáns Teológiai Intézet: Sógor Árpád; Apafi Mihály Református Kollégium: Vitus István) több szakember bevonásával egy átfogóbb párkapcsolati, házasságelőkészítő kurzust indíthatna el a FIKE-ben.

„A házasság nem egy szerkentyű, nem egy gépezet, aminek csak meg kell tanulni a működési mechanizmusát, meg kell szerezni hozzá a jogosítványt és akkor nagy valószínűséggel minden rendben lesz” – vallja Dávid István, aki szerint a párbeszéd és a rácsodálkozás határozza meg a házasság dinamikáját.

Kimaradt?