Köhögök én is, de hát nem így. Átlósan mögöttem ül egy alak, én nem látom, de széltében-hosszában nagynak kell lennie, biztos a másik székre is átfolyik egy kicsit, és minden zsigeréből merít, minden porcikáját megerőlteti, hogy ilyen háborút járt komolysággal összpontosítva tudja tisztogatni a torkát. Öt percen keresztül folyamatosan.

Te, ez velem beszél. Persze: átlósan mögöttem ül. Onnan mindent jól lát. Látja az óriáscsomagot a lábam előtt, s hogy szemben velem nincs hely leülni, pedig nem foglalt, csak hát: az óriásdobozom...

Férfiasan, kitartóan köhécsel. Biztos arra céloz, hogy a batyumnak nem váltottam jegyet. Ha tudná, hogy magamnak sem. Én csibész! Jogtalan ülőhelybitorló, a kényelmes utazás megakadályozója! Eldöntöttem, hátrafordulok és a szemébe nézek az igazság bősz katonájának. Vegye tudomásul, nem vagyok bűnöző.

Aztán meggondoltam. Mi van, ha beteg? Mi van, ha nem kötekedni akar, csak kínozza valami kórság? Biztosan van egy ilyen ritka nyavalya, hogy az embernek félpercenként köszörülnie kell a torkát, különben megfullad. Vagy kóruspróbára készül, és magában énekel, de minduntalan elrontja a dallamot, s zavarában köhécselni kezd. Ha megfordulnék, talán úgy érezné magát, mint egy fogyatékos, akit megbámulnak az utcán, pedig nem kéreget, csak ő is élni próbál. Miért feltételezzem róla, hogy velem van baja? Lehet, hogy csak magával.

Végre jön egy megálló, ahol többen szállnak le, mint fel. Lépteket nem is hallok, egyszer csak ott ül mellettem egy széltében is, hosszában is nagy, háborútjárt kinézetű, katonás alak. Ránézek, majd a csomagomra, aztán a többi utasra, majd magam elé. Ez biztosan ő. De miért ült előbbre? Hogy közelebbről kifejthesse a véleményét a csomagszállítás megfelelőbb módjairól? Hogy megkérdezze, nem érzek-e felelősséget azok fiktív rosszullétéért, akik – tegyük fel – épp a velem szembeni helyre pályáztak? Vagy csak hogy leellenőrizze, tényleg olyan nehéz a csomag, és megoldhatatlan a helyzet? Netán hogy elmesélje szerencsétlen sorsának történetét? Nem tudom. Nem szólt semmit. Mégcsak nem is köhögött. Lehet, hogy már leszállt, és a mellettem ülő úr most azon töpreng, miért nézem őt ilyen gyanakodva?