Băsescut a védnökségével alakult párt elnökévé választották

Hivatalosan is a védnökségével alakult Népi Mozgalom (MP) párt élére állt Traian Băsescu volt államfő: a politikai alakulat szombaton elnökévé választotta a pártba két hete belépett politikust.

A pártot Népi Mozgalom Pártja (PMP) néven két éve szervezték meg az akkor még államfő Băsescu legközelebbi hívei, miután korábbi pártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL) már nem volt hajlandó követni az államfő útmutatásait.

A PMP mostani kongresszusán Népi Mozgalomra (MP) egyszerűsítette a párt nevét, és Eugen Tomac eddigi elnököt ügyvezetővé választotta.

Băsescu "Az én Romániám" című pártelnöki programjában Románia korszerűsítésének folytatását ígérte. Azt mondta, azért tér vissza a pártpolitikába, mert két elnöki mandátuma alatt nem sikerült végleg legyőznie, csak megrendítette a "rendszert".

"Erkölcsi kötelességem, hogy a párt mellett maradjak, mindaddig, amíg a régi rendszer képviselői nem fogják többé befolyásolni a gazdasági és társadalmi életet, de főleg a politikai döntéseket" - jelentette ki a volt államfő.

A csaknem ötezer küldött részvételével megszervezett kongresszuson több szónok azt hangoztatta: az MP "valódi" alternatívát kíván felmutatni a kormányzó Szociáldemokrata Párttal szemben, mivel a - most már a PDL-t is magába foglaló - fő ellenzéki erő, a Klaus Johannis elnököt támogató Nemzeti Liberális Párt Băsescuék szerint nem sokban különbözik a szociáldemokratáktól.

Romániában jövőre önkormányzati és parlamenti választásokat tartanak. A közvélemény-kutatások a két nagy párt - a PSD és a PNL - mellett csak az RMDSZ-nek jósolnak biztos parlamenti képviseletet. Băsescu pártpolitikai szerepvállalását több elemző annak tulajdonítja, hogy az MP, amely a tavalyi európai parlamenti választáson a voksok 6 százalékát szerezte meg, a felmérések szerint már nem lépné át az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?