Nem a városháza írta ki a jegyautomatákra Kolozsvár nevét magyarul

Nem a polgármesteri hivatal írta ki a kolozsvári jegyautomatákra a város nevét magyarul - pontosított közleményben szerdán a városháza.

A hivatal emlékeztetett, hogy a közszállítási vállalat 61 automatáját augusztus 14-én, múlt pénteken adták át, ezeken pedig csak román nyelven tüntették fel a város nevét a Regionális Operatív Program keretében megpályázott és kivitelezett projekt előírásainak megfelelően. A közlemény szerint a város neve magyarul utólag került fel néhány automatára.

A polgármesterei hivatal közleményében arra is kitért, hogy az automatákból öt nyelven lehet majd jegyet igényelni: románul, angolul, magyarul, franciául és németül.

A Musai-Muszáj csalódott

Mint arról már korábban beszámoltunk, szombaton hívta fel a figyelmet a Kolozsvár többnyelvű helységnévtábláiért hónapok óta lobbizó Musai-Muszáj akciócsoport, hogy a jegykiadó automatákon magyarul is kiírták Kolozsvár nevét.

Akkor üdvözölték a városháza lépését, szerdán viszont közleményben adtak hangot csalódottságuknak: "Szomorúan értesültünk arról, hogy a Kolozsvár feliratot nem a polgármesteri hivatal helyeztette ki az új buszjegy-automatákra, hanem ismeretlen tettesek állnak a büszkén emlegetett többnyelvűség mögött".

"Az ismeretlen tetteseknek gratulálunk, a polgármesteri hivatalt pedig kétszeresen is elmarasztaljuk. Egyrészt elkeserítőnek találjuk, hogy még mindig csak kullogni mernek a többnyelvűség kérdésében, ahelyett, hogy irányt és példát mutatnának a kolozsváriaknak arról, miként kell egymás kultúráját megbecsülni és tiszteletben tartani. Másrészt, megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy miután nyilvános gratulációval üdvözöltük az előrelépésnek vélt magyar feliratok kihelyezését, a polgármesteri hivatal szerény szótlansággal fogadta a magyar és román közösség gratulációit, mindaddig, amíg egy botrányos fotósorozat nyomán, a sajtó direkt módon neki nem szegezte a kérdést, hogy ki a felelős a többnyelvű feliratokért" - írják.

Felszólították Emil Boc polgármestert, hogy a "szavazatszámlálás helyett, nagyvonalú vezetőként viseltessen a többnyelvűség kérdésével szemben".

Néhány feliratot már le is kapartak

Hétfőn két személy a Kolozsvári Magyar Opera előtt álló automatáról lekaparta Kolozsvár magyar megnevezését. 

A Musai-Muszáj emlékeztetett, hogy Liviu Neag, a kolozsvári közszállítási vállalat vezérigazgatója a sajtó megkeresésére azt állította, hogy a cég alkalmazottai kaparták le a Kolozsvár feliratot szabad idejükben, mely cselekedetet sajnálatosnak tart, és az alkalmazottak kihágásával szemben belső eljárást kezdeményez.

"Arra kérnénk az igazgató urat, hogy nyilvánosan értesítse a közvéleményt arról, hogy miként fog eljárni alkalmazottaival szemben, illetve amennyiben valóban sajnálatosnak találja az esetet, megkérjük, hogy a szóban forgó két alkalmazott segítségével kétnyelvűsítse a buszjegy automatákat" - szólította fel Liviu Neagot a Musai-Muszáj kezdeményező csoport. 

Kapcsolódók

Kimaradt?