Emelték a fizetésüket, aztán meg leépítik az iskolai kisegítőket?

Értetlenül állunk az oktatási rendszert ismételten érintő megszorítások előtt, és felháborodva vesszük tudomásul, hogy az újabban elrendelt leépítések miatt lassan ellehetetlenedik a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola tevékenysége - olvasható a csíkmadarasi polgármesteri hivatal szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Az önkormányzat múlt héten, pénteken szembesült azzal, hogy a szakminisztériumban kidolgozott normatívák szerint újabb, iskolákat érintő megszorításokra kerül sor. Hargita megyében az iskolai kisegítő személyzetet érinti az újabb leépítési hullám, mely az tanintézmény információi szerint igen jelentős.

Mint arról már korábban beszámoltunk, június végén a kormány bejelentette, augusztus elsejétől 12 százalékos fizetésemelést kap az oktatási intézmények kisegítő személyzete. Rovana Plumb munkaügyi miniszter szerint az intézkedés 60 ezer alkalmazottat érint, 53.848-an a közoktatásban, 7.468-an pedig egyetemeken dolgoznak.

Ki takarít az iskolában?

A csíkmadarasi iskola igazgatója, Császár Sándor úgy tájékoztatott, hogy a bejelentett leépítés nyomán másfél állást meg kell szüntetni az intézményben.. „Az a legnagyobb probléma, hogy nincs egy egységes normatívája a szakminisztériumnak, amely alapján meghatározzák az állások számát, például hogy hány diákra jut egy takarítónő. Valaki a hasára üt egy irodában, és leír egy számot” – méltatlankodott Császár.

A tanintézmény vezetője szerint a csíkmadarasi iskola esetében aránytalanul nagy a leépítendő állások száma, és ha ezt maradéktalanul gyakorlatba kell ültetniük, akkor lassan fenntarthatatlanná válik az intézmény. Példaként kiemelte, hogy a kazánfűtő és karbantartói munkákra csupán másfél állást hagytak jóvá, holott három épületet kell ellátni.

„A napköziben a szakácsnő, az adminisztrátor dolgozik teljes állásban, előbbinek félállásban van egy segítsége. Másfél állásban dolgozik egy dada, aki takarítói teendőket is ellát. Szóval nem igazán van, ahonnan leépíteni” - magyarázta az igazgató.

A konyhát nem hagyják

Az igazgató szerint teljesen értelmetlen külsősökre bízni a takarítást vagy a karbantartást, hisz az sokkal több pénzbe kerülne, mintha alkalmazottakat foglalkoztatnának. Csak egy nyári meszelés például elviszi egy alkalmazottnak a teljes évi fizetését.

„Ugyanez a helyzet a napközis étkeztetés esetében is. Hiszen ha a konyhai személyzetből leépítenek, akkor az ezt követő láncreakció igencsak negatív hatással lenne a helyi közösségre: nem tudnának főzni az iskolában, ebben az esetben máshonnan kellene az ételt rendelni, ez pedig a napi díj emelkedéséhez vezetne. Ezt a szülők már nem tudnák megfizetni, ezért óvodai csoportba íratnák gyerekeiket, ezáltal leállna a napközis foglalkoztatás, emiatt újabb állások szűnnének meg” - sorolta az igazgató.

„Évekig építkeztünk, hogy minden igénynek megfelelő napközis foglalkoztatásunk legyen, ezt most nem fogjuk hagyni elveszni” – jelentette ki a tanintézmény vezetője. Hozzátette, az iskola adminisztratív tanácsa kedden ül össze, hogy tárgyalja a kialakult helyzetet. „Próbáljuk meggyőzni a tanfelügyelőséget arról, hogy másfél állás helyett csak egy állást kelljen felszámolni. Azt még valahogy ki tudnánk heverni” – említette Császár Sándor.

"Hagyjanak minket dolgozni"

„Minden lépés arra irányul, hogy ellehetetlenítsék munkánkat” – fogalmazott a kialakult helyzettel kapcsolatban Bíró László. Csíkmadaras község polgármestere szerint a kormány szisztematikusan arra törekszik, hogy gyengítse a helyi közösségeket, megfossza azokat fejlődés lehetőségeitől, kiszolgáltatott helyzetbe taszítva a falvakat, községeket.

A polgármesteri hivatalok személyzetének nevetséges bérezése, a hivatalok által végrehajtható beruházási lehetőségek szűkítése, az oktatási hálózat tönkretétele pont azokat az alappilléreket rengeti meg, melyek lehetővé teszik azt a fejlődést, mely egzisztenciát, jövőt biztosít egy-egy településen - magyarázta Bíró László polgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?