A többség támogatja a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését

A lakosság közel hatvan százaléka támogatja a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését (visszaállítását) Romániában – derül ki az Inscop felméréséből, amelynek eredményeit az Agepres ismertette hétfőn.

E szerint a megkérdezettel 58,4 százaléka úgy véli, hogy be kellene vezetni a kötelező sorkatonai szolgálatot, 31,1 százalék ellenezne egy ilyen intézkedést, 10,5 százalék pedig nem akart vagy nem tudott véleményt mondani a kérdésről.

Korcsoportok szerint a legnagyobb arányban (67 százalék) a 65 év felettiek támogatnák ezt az intézkedést. Az igennel válaszolók aránya nagyobb a férfiak (61,5 százalék), mint a nők (55,3) körében. A vidéken élők ugyanakkor nagyobb arányban (63,1) támogatják, mint a városiak (54,8).

A régiók szerint megoszlás azt mutatja, hogy a leginkább a moldovaiak a hívei (75,6) a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetésének, a legkisebb arányban Erdélyben (53,2) támogatnák az intézkedést.

Bíznak a NATO-ban

A felmérésből kiderült, hogy a románok több mint háromnegyede bízik abban, hogy a NATO-tagság megfelelő védelmet nyújt a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyekkel szemben, és 13 százalékuk állította ennek ellenkezőjét. 

 A megkérdezettek 46 százaléka az Egyesült Államokat tartja Románia legfőbb támaszának az országot érő esetleges katonai fenyegetésekkel szemben. A megkérdezettek 17 százaléka Németországot, 5 százaléka Franciaországot, 3 százaléka Moldovát jelölte meg az ország legfőbb támaszaként.

Arra a kérdésre, hogy miképpen kellene Romániának egyes orosz vezetők fenyegető nyilatkozataira reagálnia, a válaszadók 57 százaléka azt felelte, hogy a NATO-partnerekkel és az uniós országokkal kell egyeztetnie, 23 százalékuk úgy vélte, hogy semmilyen módon nem kell reagálnia, míg 8 százalékuk mondta azt, hogy Romániának a szövetségesektől függetlenül, az oroszokéval azonos hangnemben kellene válaszolnia.

Romániában az ország 2007-es európai uniós csatlakozásakor szüntették be a sorkötelezettséget: az egykori 300 ezer fős sorkatonaság helyett ma az ország mintegy 80 ezres hivatásos hadsereggel rendelkezik.

A felmérés az Adevărul megrendelésére április 23-30. között készült 1085 fős mintán, a hibaküszöbe 3 százalékos. 

Kapcsolódók

Kimaradt?