Az erdélyi humoristákat jobban kedveljük

Marosvásrhelyen, Kolozsváron, Szászmedgyesen és Kézdivásárhelyen zajlik a 12. Erdélyi Humorfesztivál, amelyet idén először fiatal humoristák - a következő generáció - szerveztek meg. A pénteki kolozsvári rendezvényen jártunk, szombaton ismét a kincses város ad helyet a humoristáknak, vasárnap pedig Kézdivásárhely.

Az est házigazdája - és szervezője - György Botond volt, aki ugyan első körben a tavalyról gyanúsan ismerős, hiányos román ismeretekre vonatkozó poénokkal bombázta a közönséget, a továbbiakban friss kolozsvári tapasztalataival szórakoztatta a nagyérdeműt, mint elsőéves egyetemista. Az őt váltó Zsók Levente tarsolyában is akadt néhány újramelegített történet, ez vélhetően annak tudható be, hogy szülőfalujában, Csíkdánfalván még a kultúrház igazgatójaként sem éri túl sok inger annak ellenére, hogy - mint azt frappánsan eldicsekedte -, szőke bombázó titkárnője van: Erzsi néni.

A csíkszeredai páros, az Open Stage (akiket jó eséllyel még mindig Székelylandnek hívnak sokan) intenzív jelenetekkel készült a már korábbról ismert repertoárból, az utánuk következő Felméri Péter a maga megszokott, nem túl sietős tempójában röhögtetett. Őt követte a Szomszédnéni Produkciós Iroda és a Humoristák versenye, amelyen hét jelentkező mérhette össze tudását.

A közönség mindvégig vette a lapot, harsány nevetések, tapsok dicsérték a fellépőket. A maszol.ro-nak György Botond, a Comedy Company fele - a másik Kun Zsolt - elmondta, az idei rendezvényen is az látszott meg, hogy az erdélyi humorra vevők az emberek, külön öröm, hogy sikerült megtölteni a kolozsvári mozit is.

Kapcsolódók

Kimaradt?