Bretfelean saját magának mond ellent

A magyar sajtóban megjelent tudósítások, cikkek félretájékoztatják a lakosságot – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Valentin Bretfelean, aki nem a kétnyelvű utcanévtáblákat kifogásolja elmondása szerint, hanem azok törvénytelenségét.

A marosvásárhelyi közösségi rendőrség igazgatója kijelentette, csakis a helyhatóságnak, vagy a városháza engedélyével rendelkező személyeknek/szervezeteknek áll jogukban bármit kifüggeszteni, felszerelni közterületeken. Erre pedig a Civil Elkötelezettség Mozgalomnak nem volt engedélye – fogalmazott Bretfelean.

„Képzeljük el, mi történne, ha ezentúl minden szervezet vagy magánszemély táblákat kezdene kifüggeszteni, a rendőrség pedig nem büntethetne meg senkit?” – tette fel a költői kérdést a rendőrfőnök. Nyomatékosította, hogy a sajtó félretájékoztat, amikor az alpolgármesterre hivatkozva azt állítja, a rendőrség nem büntet meg senkit. Ennek némileg ellentmondva hozzátette: “Nem is az a célunk, mert akkor azonnali bírságot szabtunk volna”.

Hosszasan ecsetelte, hogy beosztottjai hányféle magyarázattal, kifogással találkoztak, amikor a törvénytelenül kifüggesztett kétnyelvű utcanévtáblák leszerelésére szólították fel az érintetteket. Például olyan házban, ahol többen laknak, csak egy lakó egyezett bele a táblácskák felszerelésébe, vagy voltak olyan személyek, akik idős korukra hivatkozva jelezték, hogy nem tudják leszerelni az utcanévtáblát. Bretfelean ez utóbbit igencsak „érdekesnek” találta, szerinte amikor felszerelték azokat, akkor az idős kor még nem jelentett akadályt.

„Nyomást gyakorol rám a sajtó és egyes személyek a városvezetőségből, de én ragaszkodom a törvényhez” – fogalmazta meg álláspontját a rendőrfőnök, akinek a román újságírók is nekiszegezték a kérdést, hogy 25 évvel a rendszerváltás után nem tartja nevetségesnek a kétnyelvű táblák tiltását?

A kérdésre Bretfelean azt válaszolta, hogy Marosvásárhely bejáratainál kétnyelvűek a táblák, ahogy az általa vezetett intézmény is meg van nevezve magyar nyelven. „De amit a hivatal nem hagyott jóvá, az reklámnak számít” – magyarázta. Arra a kérdésre, hogy mitől minősül reklámnak egy kétnyelvű utcanévtábla, Bretfelean a csúsztatás iskolapéldájával (körbenforgás, petitio principii) válaszolt: aminek nincs engedélye, az reklám, aminek van, az már nem az. A rendőrfőnök hozzáállása szemmel láthatóan a román újságírókat is éppúgy megdöbbentette a sajtótájékoztatón, mint a magyarokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?