Gyanúsítottként kihallgatta Băsescut az ügyészség

Gyanúsítottként idézték be Traian Băsescut szerdán a legfőbb ügyészségre a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivőjének feljelentése alapján, aki fenyegetéssel és zsarolással vádolja a volt államfőt.

Băsescu egy tavalyi televíziós nyilatkozatban azt mondta az őt folyamatosan támadó szenátorról, hogy jobban tenné, ha férje ügyeire figyelne, mert azt általa vezetett polgármesteri hivatalban gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy este már nem találja otthon. Arra utalt, hogy Gabriela Firea férjét bármikor letartóztathatják.

A PSD szóvivője szerint azért tekinthető zsarolásnak Băsescu figyelmeztetése, mert ő szenátorként az államfő családjának ingatlanügyeit vizsgáló parlamenti különbizottság tagja és ezzel a kijelentéssel Băsescu meg akarta félemlíteni őt.

A volt államfő mintegy félórát tartózkodott a legfőbb ügyészség épületében. A feljelentő ügyvédje szerint Băsescu nem nyilatkozott az esetet vizsgáló ügyész előtt: egyelőre tanulmányozni akarja az ügy aktáit. A politikus sem érkezéskor, sem távozáskor nem nyilatkozott a sajtónak, de korábban, amikor megtudta, hogy gyanúsítottként kell megjelennie az ügyészségen, újabb éles támadás intézett mind Firea, mind pedig a legfőbb ügyész ellen.

Fireáról azt állította, hogy gyanús üzleti kapcsolatai voltak egy a hírhedt Securitate volt kommunista titkosszolgálat pénzeit forgató céggel, Tiberiu Nițu legfőbb ügyészről pedig azt mondta, hogy sorkatonaként emberekre lőtt az 1989-es forradalom idején a televízió épületénél.

Tavaly felfüggesztették az eljárást

A legfőbb ügyészség már tavaly áprilisban közölte, hogy bűnvádi eljárást indított az államfő ellen, de annak gyakorlatba ültetését felfüggesztette, amíg Băsescu mentelmi jogot élvez. A fenyegetést 3 hónaptól egy évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal bünteti az új román büntető törvénykönyv, míg a zsarolást egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel.

A legfőbb ügyészség januárban közölte, hogy az elnöki hivatalból tavaly decemberben távozott Traian Băsescu neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, és ebből hét esetben még vizsgálódik az illetékes vádhatóság.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?