Beidézték az ügyészségre a zsarolással gyanúsított volt államfőt

A legfőbb ügyészség szerdára beidézte Traian Băsescut abban az ügyben, amelyben még tavaly indítottak bűnvádi eljárást a volt államfő ellen Gabriela Firea szenátor feljelentése nyomán.

Ezt a szociáldemokrata politikus ügyvédje, Lucian Bolcaş nyilatkozta hétfőn a Mediafaxnak. Traian Băsescut zsarolással gyanúsítják az ügyészek. Elnöki mandátuma idején egy televíziós nyilatkozatban ugyanis kijelentette Firearól, hogy inkább a polgármester férjével foglalkozna, akinek a hivatalában gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy napon már nem találja otthon. Ezzel arra utalt, hogy a szenátor házastársát bármikor letartóztathatják.

A legfőbb ügyészség tavaly áprilisban közölte, hogy bűnvádi eljárást indít Băsescu ellen. A vizsgálatokat azonban felfüggesztették, mert az államfőnek teljes körű mentelmi jog volt. Miután Băsescu mandátuma lejárt, a vizsgálatokat elindították.

A volt államfő hétfőn erről azt nyilatkozta: valóban gyanúsítottja ennek az ügynek, de semmiben sem különbözik ebben Tiberiu Nițu legfőbb ügyésztől, akit szintén gyanúsított: feltételezhető róla, hogy tüntetőkbe lőtt az 1989-es események idején. Băsescu hétfőn Gabriela Fireának is üzent. A szociáldemokrata szenátort nyilvánosan pénzmosással vádolta.

Gabriela Firea szociáldemokrata szenátor jelentette fel Traian Băsescut, akit zsarolással vádolt. A volt államfő egy televíziós nyilatkozatban kijelentette Firearól, hogy inkább a polgármester férjével foglalkozna, akinek a hivatalában gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy napon nem találja otthon, utalva ezzel arra, hogy letartóztathatják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?