KISEBBSÉGBEN: Kiszúrják a szemed – törvényesen

A minap vehettem kézbe Murvai László új jönyvét, amelynek a címe: Oktatásunk háza táján. Jó könyv. Bár tanulmányokat tartalmaz, és sok táblázatot, statisztikát – pontosan ezért érthető és érdekes még azok számára is, akik nem tanügyi szakértők.

Nekem legjobban a diákoktól idézett szövegek tetszettek, az irodalmi olimpián született dolgozatokból valók. Az egyik diák például azt írta: „Haza... Mit jelent nekem ez a mély zengésű szó? Mindenekelőtt az otthonomat... Édesanyám daloló meselelkét... Apám szavát... aki ma is arra oktat, hogy keressem a fényt az emberekben...” (Molnár Emese írásából). Hát ilyen szövegeket olvasva nehezen tudom elhinni azt, amit az Európa Tanács Jelentése ír a romániai oktatásról. E szerint a jelentés szerint Romániában a nyolcosztályt végzett tanulók 53,3 százaléka funkcionális analfabéta. Vagyis képtelen megérteni és első látásra értelmezni írott szövegeket. Még a bolgárok is jobbak nálunk! A nyolcadikosaik közül csak 51 százalék analfabéta.

Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elég iskolába járni, nem elég megtanulni a betűvetést, hanem ennél több kell. Tanulni kell, a szó szoros értelmében. Az sem elég, ha ismeretekkel tömöd magad, s aztán azok lemerülnek benned, passzívakká válnak. Hanem meg kell tanulni az ismeretek használatát – és gyakorolni kell azt, vagy művelni, ha így jobban tetszik. Akkor jutunk el oda, hogy első látásra értelmezzünk egy szöveget, hogy megértsük, amit látunk, hogy ne legyünk írástudó analfabéták. Farizeusok, például...

És ezt elsősorban az iskola kellene, hogy belénk táplálja. Csakhát az iskola ma is olyan, mint amilyennek Karinthy Frigyes látta: ott „állandóan tanítanak, és nem hagynak tanulni” – idéznénk szabadon. Mindig ismereteket sújkolnak belénk, ahelyett hogy motiválnának, arra késztetnének, hogy magunk keressük meg - hogy felfedezzük! – a számunkra szükséges, hasznos ismereteket, és saját jószántunkból tanuljuk meg, hogyan kell bánni velük, hogyan fordíthatjuk hasznunkra azokat. Vagyis végsősoron azt, hogy tanuljunk meg látni és cselekedni. Mert tulajdonképpen erről van szó... De szép hazánkban kinek kell az ilyen ember?

Nálunk szavazat kell! Nagyon jól tudják, kinek mi hiányzik, és kiszúrják a szemünk egy-egy jeggyel, állással, funkcióval – vagy inkább ezek ígéretével –, miként Murvai mondja: „politikai cukorkával”. Ez különösen választások idején esedékes, de máskor sem szégyellik. És teszik törvényesen; az oktatásban például az évente változó Tanügyi Törvénynek megfelelően. Zavartalanul folyik az amatőrködés minden területen. Aminek megadjuk még az árát.

 

Kimaradt?