Nem távolítja el az RMDSZ a Székelyföld-táblát

Az RMDSZ háromszéki szervezete nem tesz eleget Sebastian Cucu prefektus kérésének, és nem távolítja el a prefektusi hivatallal szemközt kihelyezett Székelyföld-molinót – közölte pénteken az MTI-vel Tamás Sándor, az RMDSZ-szervezet elnöke.

A Kovászna megyei önkormányzat elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, hogy az RMDSZ fél évre bérbe vette a területet, amelyen a székely zászlóra emlékeztető SIC – Terra Siculorum (Székelyföld latinul) fémkeretbe foglalt hirdetővászon áll. „A saját identitásunkat fejezi ki, nem sért senkit, arra területet béreltünk, és ott hagyjuk egy fél évig” - jelentette ki a magyar politikus.

A prefektus arra hivatkozva kérte csütörtökön az általa provokatívnak vélt molinó eltávolítását, hogy a helyi románság szombaton a közelben kívánja megünnepelni Moldva és Havasalföld egyesülésének ünnepét. A kormány megbízottja a rendezvényt szervező civil szervezeteket idézte, amelyek szerint „az etnikai alapú területi autonómiát hirdető” molinó szélsőséges, provokatív üzenetet hordoz, és sérti „a románok nemzeti méltósághoz való jogát”. 

Tamás Sándor félti a molinót

Tamás Sándor az MTI-nek elmondta, hogy nagy tisztelője Alexandru Ioan Cuzának, a román fejedelemségek egyesítőjének, de Székelyföld már akkor is létezett, amikor Románia 156 évvel ezelőtt megalakult. A politikus nem tartotta kizártnak, hogy a szombati felvonuláson megrongálják a molinót, hiszen – mint fogalmazott – a szervezők között ismert provokátorok is vannak, „akiktől semmi jóra nem lehet számítani”. 

Az RMDSZ először 2012 novemberében tette ki közszemlére a molinót. Akkor Codrin Munteanu prefektusnak a székely szimbólumokat támadó intézkedései ellen kívánt tiltakozni vele. 2013 márciusában azonban eltávolította, miután Victor Ponta miniszterelnök új prefektust nevezett ki Kovászna megyébe. Az utánfutót, amelyre a molinó vázszerkezetét szerelték, tavaly decemberben vontatta be ismét a prefektusi hivatallal szemközti területre, az ellen tiltakozva, hogy – az azóta leváltott – Marius Popica prefektus a magyar himnusz énekléséért rótt ki bírságot.

Tamás Sándor kijelentette: a molinó mostani kihelyezésével a „himnuszénekléshez való jogot” állították vissza. „Nem a prefektusokat kell lecserélni, hanem a problémákat kell megoldani. Azt például, hogy ne büntessék ebben az országban a himnuszéneklést, hogy ki lehessen tűzni a helyi, a megyei zászlót vagy akár a székely zászlót” - jelentette ki Tamás Sándor.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?