TÖRVÉNYTÁR: Agrárgazdaság, újdonságok a támogatási rendszerben

Az elmúlt év utolsó napjaiban 3 kormányrendelet új szabályozásokat vezet be az agrárgazdaság támogatási rendszerében. Ezek, sorrendben:

– 2014/1171 sz. kormányhatározat (megjelent a Hivatalos Közlöny december 30-ki, 969. számában) a növénytermesztés 2014 évi, átmeneti állami támogatásáról;

– 2014/1174 sz. kormányhatározat (megjelent a Hivatalos Közlöny december 30-ki, 965. számában) az agrárgazdaságban felhasznált gázolajért fizetett jövedékadó (accize) részleges megtérítéséről;

– 2014/1179 sz. kormányhatározat (megjelent a Hivatalos Közlöny december 30-ki, 967. számában) az állattenyésztés állami támogatása vázlattervének (schema ajutorului de stat) elfogadásáról.

I.

Elsősorban a 3. pontban jelzett jogszabályt kívánom ismertetni, mivel a támogatást igénylő kérvényeknek a beadási határideje igen szűkös, 2015. január 15.

A támogatás célja a fajok származását nyilvántartó regiszter (registrul genealogic) létesítésével és vezetésével kapcsolatos költségek megtérítése, valamint azoknak a teszteknek a költségmegterítése, melyek a fajok genetikai minőségét és teljesítőképességét határozzák meg. A támogatás abban áll, hogy a kis és közepes vállalkozásoknak, egyéni és családi gazdaságoknak, vállalkozási engedéllyel rendelkező személyeknek, azoknak a személyeknek, akik termelői igazolással rendelkeznek (certificat de producător), valamint azoknak a jogi személyeknek, melyek agrártermékeket állítanak elő, megtérítik a fent említett szolgáltatások árát.

Ezeket a szolgáltatásokat jogi személyiséggel rendelkező, állattenyésztők társaságai illetve szervezetei végezhetik el, miután megszerezték az illetékes szakhatóság (Agenția Națională pentru Ameliorare și Reproducție în Zootehnie –ANARZ) felhatalmazását a regiszterek létesítésére és vezetésére, illetve a tesztek elvégzésére. A támogatás nagysága:

– a költségek 100%-os megtérítése a regiszterekkel kapcsolatos kiadások esetében;

– a költségek 70%-os megtérítése a fajok genetikai minőségét illetve teljesítőképességét meghatározó tesztek esetében.

Az érdekelt állattenyésztők társaságai/szervezetei támogatást igénylő kérvényeiket az évet megelőző december 1. és 15-ke között tehetik le a székhelyük szerinti illetékes APIA hivatalhoz. A 2015-re igényelt támogatást kivételesen 2015. január 15-ig lehet kérvényezni.

A genealógiák nyilvántartásért járó támogatás nem haladhatja meg:

– állatonként 30 lejt szarvasmarhák, bivalyok, lovak nyilvántartásáért;

– állatonként 10 lejt juhok, kecskék, sertések nyilvántartásáért.

Genetikai tulajdonságok megállapítására elvégzett tesztekért a támogatás nem lehet nagyobb:

– szarvasmarha és bivalytej minőségének megvizsgálásáért 80 lej, a hús minőségének megállapításáért 20 lej;

– juh- és kecsketej minőségének megvizsgálásáért 15 lej, ezek húsa minőségének teszteléséért 5 lej, gyapjú minőségének tesztelése 3 lej, az állatok bőrének minősítéséért 4 lej;

– sertéshús minőségének teszteléséért 10 lej.

A 2015-2020-ra elfogadott program a fentiekben felsorolt támogatásokra összesen 881,1 millió lejt irányoz elő.

II.

Az agrártermelés hatékonyságát negatívan befolyásolja a felhasznált üzemanyag ára, ezen belül az árban foglalt jövedékadó mértéke. Ez jelenleg kb. 1,80 lej literenként. Ezzel szemben az Európa Tanácsnak még 2003-ban elfogadott direktívája a villamos áramot és az energetikai termékekre kirótt jövedékadó nagyságát 21euró/1.000 literben állapítja meg.  A 2. pontban említett kormányhatározat ezt a különbséget kívánja megtéríteni és előírja, a növénytermelés, állattenyésztés és talajjavítási munkálatok (ide tartozik az öntözés is) alkalmával felhasznált gázolajra felszámított jövedékadónak részleges megtérítését. Ezt az állami segélyt 2020. december 31-ig fogják adni, negyedévi elszámolással, költségmegtérítés formájában. Nagysága egyenlő a Romániában megállapított és az említett direktívában előírt adó közötti különbség, ami 2015-ben kb. 1,75 lej lesz literenként, figyelembe véve a jövedékadó lejre való átszámításánál használt euró-lej árfolyamot.

 A gázolaj jövedékadója értékének részleges megtérítését a kormányhatározat a termelési ágazatok figyelembevételével korlátozza. A határozat mellékletében van felsorolva a támogatható üzemanyag mennyiség. Így például gabonatermelés esetében legtöbb 78 l./ha gázolaj jövedékadóját térítik meg részlegesen. Ez a határérték burgonyatermeléskor 150 l./ha, védett területen termesztett zöldség esetében 75 l./ha, gyümölcsös 130 l./ha, szőlő 125 l./ha, legelő gazdálkodás 30 l./ha, takarmánynövények termelése és silózása 130 l./ha.

Állattenyésztés alkalmával felhasznált gázolaj jövedékadója részleges megtérítésének mennyiségi korlátjai a következők: szárnyasok 39 l./UVM, sertés 6 l./UVM, szarvasmarha 56 l./UVM, juh-kecske 6,75 l./UVM.* Gázolajjal működő öntözést szolgáló szivattyúk esetében legtöbb 50 l./1.000 m³ víz az a határérték amennyiért igényelni lehet a jövedékadó részleges megtérítését. 

A jövedékadó értékének részleges megtérítésére való jogosultságot az illetékes APIA hivatalhoz beadott, az előzetes beleegyezést (acord prealabil) igénylő kérvény alapján lehet megszerezni. A kérvénynek tartalmaznia kell azokat az információkat melyek a művelésre szánt földterületre vonatkoznak, a tervezett kultúrákra, az állatállományra, az öntözésre előirányzott földterületre. Amennyiben az igénylő természetes személy mellékelnie kell egy kötelezettség vállalást miszerint 60 munkanapon belül igazolást mutat be arról, hogy bejegyeztette magát a cégbíróságnál (registrul comerțului) mint vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemély (PFA), vagy mint egyéni vállalkozó. Az előzetes engedélyt a kérvény beadásától számított 20 napon belül adja ki a hivatal.

*Az UVM (unitate vită mare) az EU által bevezetett mértékegység, céjla összehasonlíthatóságot teremteni a különböző állatfajták közt. Például 1 ló vagy szarvasmarha = 1 UVM-vel, 1 juh vagy kecske = 0,15 UVM-vel

III.

Az 1. pontban jelzett kormányhatározat a 2014 évre érvényes, az állami költségvetés által finanszírozott, átmeneti támogatás értékét szabja meg, a különböző növényi kultúrák számára. Átmenetinek nevezik mert ideiglenes jellegű, arra az időszakra adhatja az állam amíg az EU forrásaiból a romániai gazdáknak juttatott területalapú támogatás értéke kisebb mint a többi tagország esetében nyújtott támogatás.

A határozat szerint a támogatás értéke általában 19,81 euró/ha. Más ez az érték az alábbi kultúráknál:

len és kender-rost termesztés = 17,45 euró/ha;
komló ültetvény                         = 335,00 euró/ha;
dohány                                         = 1280,19 euró/ha;
cukorrépa                                    = 84,78 euró/ha.

Az átmeneti támogatást a területalapú támogatással együtt fogják kifizetni, az euró lejbe való átszámításánál az 1 euró = 4,4102 valutaárfolyamot veszik figyelembe.

Kimaradt?