Három napig örökre
Forognak a kerekek. A járműé, az enyémek. Gondolatmérföldeket gyűrnek maguk alá, és én haladok. Találkozásra várok szavakat virágzó mosolyoddal, metszéspontra íriszed gyémántsugarával.
Várakozásom imaszőnyeget görget, azon repülök feléd, a száguldó villanyoszlopok mellett sebesen. A lihegő vagonok versenyt futnak a sötétedéssel. De a babérkoszorú képzeletemé.
Az már papucsba dugta hiányodtól átfagyott lábát. Orrában érzi szereteted ananászillatát. Hosszasan könyököl az összetartozás asztalánál. Majd csak úgy mellékesen elmosogat – észre sem veszed, hisz közös a hazugság: aligölelten újra búcsúzni mindkettőnknek fájna.
Három napig örökre maradok.
