A szabadságharc híres székely alakjának édesapja Gábor István, Bereck főjegyzője volt, aki a gyalog határőrkatonák rendjéhez tartozott a 15. (2. székely) határőrezred állományában. E társadalmi csoport nagyban meghatározta az 1814. november 27-én született Gábor Áron életét is, mivel a határőr gyalogezredek férfitagjainak 18 és 50 év között katonai szolgálatot kellett teljesíteniük. A családok mindennapi életüket csak a katonai törvények szerint élhették, ugyanez vonatkozott a gyermekeik iskoláztatására és nevelésére.

Székely önvédelmi harc

Gábor Áron a kantai elemi iskolában kezdte meg, majd a csíksomlyói gimnáziumban folytatta tanulmányait, amelyet a kitűnő eredményei mellett kénytelen volt megszakítani. A 15. (2. székely) határőrezred parancsnoksága ugyanis behívta őt az alakulat kötelékébe, ahol 1831 és 1845 között szolgált tüzérként. Tüzérségi ismereteit Gyulafehérváron nyerte. A katonai szolgálat mellett Gábor Áron asztalosmesterként biztosította a megélhetését.

1848-ban felszínre törtek a székely határőrség addig elfojtott problémái is. A háromszéki határőri rend mind az országgyűléseken, mind a székgyűléseken követelte az 1764 óta ráerőszakolt kényszerszolgálat eltörlését, de nem született megoldás. 1848 szeptemberétől Erdély a polgárháború szélére sodródott, 1848. október 18-án pedig Anton Puchner altábornagy, erdélyi főhadparancsnok az országrészt ostromállapotba helyezte.

A székelység a magyar kormányzat mellett foglalt állást.

Az 1848. október 16-19. között tartott agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen kimondták az önvédelmi harc vállalását. A gyűlésről készült jegyzőkönyv 18. pontja szerint a székelységnek néhány üteg ágyú birtokába kell jutnia. A román és szász lakosság lázadásától, illetve a sorkatonaság ellenséges magatartásától tartva Háromszék minden olyan hírnek utánajárt, amely esetleges ellenséges ágyúöntésről számolt be, és élénken támogatta a székelyek ágyúöntését.

1848. november elején Gábor Áron Háromszék Kormányzó Bizottmányának megbízásából Magyarhermányban, az ottani vasbánya melletti hutában dolgozott az ágyúöntés érdekében. A közelben fekvő Bodvajban fából kifaragott egy ágyúformát, és három ágyút öntetett. Azonban a főlyuk mindhárom ágyúcsőn annyira ferde volt, hogy a Sepsiszentgyörgyön megtartott próbánál a három löveg közül egynek még a próbalövésnél kitört az oldala, a második „félelmesen mutatta magát", és csak a harmadikkal végrehajtott lövészet sikeres volt. Ettől kezdve a hatfontos lövegek állandó szereplői voltak a törvényhatóság önvédelmi harcának. Gábor Áron a kezdeményezésével óriási szolgálatot tett a szabadságharcának, a december 23-án tartott bizottmányi gyűlésen tüzér főhadnagynak léptették elő.

Ágyúmentő székely furfang

Amikor Erdővidék 1848. november 25-től hadszíntérré vált, az ágyúkészítés Sepsiszentgyörgyön folytatódott. Gábor Áron, aki elégedetlen volt a hatfontos vaságyúkkal felajánlotta, a háromszéki települések által felajánlott harangokból négy darab háromfontos löveget készít. A megkezdett munkálatokat azonban félbe kellett szakítani. A császári hadvezetés és a szék között 1849. január 2-án kötött fegyverszüneti szerződés szerint a háromszékiek birtokában lévő lövegeket át kellett adni a császári félnek megsemmisítés végett. A háromszékiek megpróbálták kijátszani a szerződést. Mivel három darab hatfontos ágyú már elkészült Bodvajon és négy darab háromfontos Sepsiszentgyörgyön, továbbá Turóczi műhelyében egy kétfontos, és egy egyfontost a gróf Kálnoky család is felajánlott, így a székelyek nem szolgáltatták ki valamennyit. Kézdivásárhelyen elrejtették a négy darab háromfontos és két darab hatfontos ágyút, a többi hármat elszállították, és Aldobolynál összetörték.

1848. december közepén Bem József vezérőrnagy vezetésével megindult a magyar erők ellentámadása, melynek következtében rövidesen felszabadult Észak-Erdély. Bem 1849. január 12-én bevonult a császári csapatok által kiürített Marosvásárhelyre. Ennek következtében Háromszék felmondta az árapataki szerződést és az ágyúöntési munkálatokat január 22-én folytatták. A legnagyobb problémát azonban a nyersanyaghiány jelentette, ezért Gál Sándor ezredes, a székelyföldi hadosztály parancsnoka tárgyalásokat folytatott Zakariás Antallal, a bodvaji kohó bérlőjével és a csíkszentdomokosi rézbánya tulajdonosával, valamint Bodor Ferenc bányaművezetővel, így januárban 89 mázsa 64 font réz érkezett Balánbányáról Kézdivásárhelyre; január 22. és február 22. között Kézdivásárhelyen hat darab hatfontos löveg készült el.

Titkos küldetésben Moldovában

Amikor Udvarhelyszéken, a lövétei vashámorban is felmerült az ágyúöntés lehetősége, annak megvizsgálásával is Gábor Áront bízták meg. Sőt, a neve felmerült akkor is, amikor a Kolozsváron létrehozandó ágyúöntő gyár került szóba. Németh László kormánybiztos azonban az orosz betörésről szóló – egyébként alaptalan – hírek miatt nem engedhette el Gábor Áront Kolozsvárra. Az ágyúöntő ugyanis titkos küldetésben vett részt Moldovában, hogy kifürkéssze az oroszok várható hadmozdulatait és hadi felszereltségét.

Gábor Áron április 26-án végül mégis megérkezett Kolozsvárra, innen keltezte ugyanis levelét, amelyben a helybéli ágyúgyár létrehozásának feltételeiről. Költségei fedezésére előzetesen ezer forintot igényelt. A nagy reményekkel és kormányzati támogatással induló gyár terve azonban füstbe ment. Gábor Áron tárgyalásai a kolozsvári mesteremberekkel nem vezettek eredményre. A legnagyobb ellentétet a munkabér jelentette, ami Kolozsváron lényegesen nagyobb volt, mint a Székelyföldön. Így a kolozsvári ágyúöntés terve meghiúsult, a felajánlott anyagokat Kézdivásárhelyre szállították.

Az ágyúöntés tökéletesítése érdekében Gábor Áron azt is kezdeményezte, hogy Nagyváradon is tanulmányozhassa az ottani gyártási technológiát. Az engedély érdekében még Debrecenbe, Kossuth Lajos kormányzóhoz is elutazott. Látogatása folyamán a tárgyalások során Kossuth Lajos a javaslatot, hogy fejlesszék a kézdivásárhelyi üzemeket. A célra hatvanezer forintot biztosított, melyből tízezret azonnal kiutaltak. A kormányzónak egyetlen kérése volt a tüzér őrnagyhoz: készítsenek számára két hatfontos löveget, amelyet fúrással öntsenek, hogy az ágyú még tökéletesebb legyen. Gábor Áron pedig őrnagy lett, és ekkor tanulmányozta a nagyváradi üzemben a hadiröppentyűk gyártását.

Székely hadiröppentyűk

Gábor Áron erdélyi hazatérése után nagy intenzitással kezdte meg a hadiüzemek fejlesztését, az újabb lövegigények kielégítését, valamint a tüzérek kiképzését. Rövidesen azonban kiderült, hogy pénzhiány miatt a kiutalt tízezer forintot más célra kell felhasználni (például tüzérek kiképzésére), így a hadiüzemek fejlesztése végül elmaradt. 1849. június 5-én, immáron a székely tüzérség parancsnokaként megkezdte Kézdivásárhelyen egy hatfontos ágyúüteg készítését, amelyet Nagyszebenben tüzértartalékként kívántak felhasználni.

A hat lövegből négyet már útnak indított. Ekkor már megkezdték két 10 fontos tarack készítését a gyulafehérvári ostromsereg részére, ezzel párhuzamosan Gábor Áron 40 mázsa vörösrezet rendelt meg a csíkszentdomokosi rézbányából. Végül 1849. június 10-én elkészültek az első „székely" hadiröppentyűk, amelyek három- és hatfontosak voltak. Az utóbbiak csapatpróbájára 1849. június 10-én került sor Kézdivásárhely határában. A kézdivásárhelyi üzemben a szabadságharc alatt összesen 64 ágyút öntöttek.

1849 júniusában megindult az orosz támadás Erdély ellen: 19-20-án csapatok törtek be a Tömösi-szoroson Erdélybe és szétverték a brassói hadosztályt, majd június 23-án Kökös és Prázsmár között megverték a székelyföldi hadosztályt, és két napra rá elfoglalták Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt. Az ottani hadiüzemeket feldúlták. Néhány nappal később, július 2-án az Uzon és Kökös között vívott harcokban életét vesztette az erdélyi magyar hadiipar legnagyobb alakja, Gábor Áron tüzér őrnagy. Halálával a háromszéki ágyúgyártás története véget ért.