Menetel az X-Faktorban az erdélyiek két kedvence

Változatlanul menetel az erdélyiek két kedvence az X-Faktorban. A négyfalui Jakab-Péter Izabella és a nagyváradi Tóth Andrea szombat este bejutott a legjobb kilenc közé az RTL Klub tehetségkutatójában.

„Ha megjelenik egy buliban, egész biztosan pillanatok alatt ő lesz a középpontban” – konferálta fel Tóth Andreát Szikora Robi. A 15 éves lány a magabiztosságát ezúttal is hozta az En Vogue Free Your Mind című slágerével (fellépése megtekinthető itt). 

„Megadtad az alaphangot egy jó bulihoz” – üdvözölte a produkciót az egyik mentor, Little G, Alföldi Róbert pedig azt mondta, büszke lesz rá, ha később látja majd és elmondhatja, „látta kiskorában”.

Jakab-Péter Izabellát egy héttel ezelőtt az a kritika érte, hogy az érzelmeket nem tudta átadni Zámbó Jimmy slágere közben. A dalválasztás sokat segített a hitelességében, Ellie Goulding Burn című slágere nagyon jól állt a visszafogottan is rendkívül energikus énekesnőnek (produkciója megtekinthető itt).

Little G a dalválasztáshoz és a színpadképhez gratulált. Tóth Gabi köszönte az élményt, Alföldi pedig azt mondta, soha nem volt ilyen jó Bella.

A nézők szavazatai alapján Alföld két mentoráltjának, Borbély Richárdnak és Szabó Richárdnak kellett párbajoznia. A mentorok Szabó Richárdot küldték haza.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?