Nagyszabású, többórás gálaműsorral ünnepelte a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium a fennállásának a 345. évfordulóját. A kantai oktatási intézmény a Vigadó Művelődési Központban teltházas előadást adott, amelyen az iskola legkisebb diákjaitól a pedagógusokig mindenki kivette a részét.

A nagymúltú oktatási intézmény fennállásának a megünneplését a Vigadó nagytermében tartották, a közönséget Nagy Judit aligazgató köszöntötte, aki a pénteki gálaestet moderálta, elsőként Bejan András igazgatót hívva színpadra, hogy megtartsa ünnepi beszédét. „Ma, amikor a Nagy Mózes Főgimnázium 345 éves jubileumát ünnepeljük, nem csupán egy iskola születésnapjára emlékezünk. Ma egy közösség történetét ünnepeljük. Egy olyan intézményét, amely 345 éven át volt tanúja változó koroknak, emberi sorsoknak, nemzedékek álmának és munkájának. Egy iskoláét, amelynek falai között nemcsak tanítás zajlott, hanem nevelés, jellemformálás, és talán a legfontosabb: közösségépítés. Nehéz belegondolni, mit jelent három és fél évszázad. Amikor az első tanító belépett a Nagy Mózes Főgimnázium ősi falai közé, Európa más arcot viselt. És mégis: az iskola akkor is, most is, ugyanazt a célt szolgálta – tudást adni, értékeket közvetíteni, emberségre nevelni. E falakat – melyek sokat láttak – azok építették, akik hittek a jövőben. Tanítók, akik a krétával nemcsak betűket írtak a táblára, hanem gondolatokat plántáltak a fejekbe. Igazgatók, akik felelősséggel őrizték az iskola szellemiségét. Tanárok, akik generációk sorát kísérték el az első betűktől a diplomáig. És diákok – köztük sok, ma már híres és elismert személyiség –, akik innen indultak el, de soha nem feledték, honnan jöttek. Az iskola múltja – dicső és tiszteletre méltó –, de ez a múlt nem múzeum. Ez a múlt él. Bennünk él. Minden mai tanításban, minden osztálytermi nevetésben, minden ballagási virágcsokorban. A történelem nem mögöttünk van, hanem bennünk. A múlt nem teher, hanem örökség. Nem bilincs, hanem híd – amely összeköt generációkat. Az itt tanuló fiatalok nem csupán a jelen diákjai – ők a jövő építői. Ők viszik tovább azt az örökséget, amit elődeik hagytak rájuk: a szorgalmat, a tudás iránti tiszteletet, a közösségbe vetett hitet” – mondotta az oktatási intézmény vezetője, aki azt is kifejtette, hogy hálával gondolnak vissza minden egykori tanárra, igazgatóra, diákra, szülőre, akik valamit hozzáadtak ehhez az élő hagyományhoz. „Akik nemcsak tanítottak vagy tanultak, hanem jelenlétükkel, munkájukkal, emberségükkel formálták az iskola arcát. És nem lehet elégszer hangsúlyozni: egy iskola nemcsak az épület. Nemcsak a tankönyvek, a padok, a falak. Egy iskola mindenekelőtt közösség. Egy olyan közösség, ahol az egyének egymásért is felelősek, ahol a tudás mellett helye van az érzelemnek, az összetartozásnak, az emberi kapcsolatoknak. Ebben rejlik a Nagy Mózes Főgimnázium igazi ereje: a közösség megtartó, formáló, összekötő erejében” – mondotta Bejan András.

Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője szintén megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma itt állhatok a tanfelügyelőség képviseletében önök előtt, amikor a nagy hírű iskola fennállásának 345. évfordulóját ünnepeljük. Ez a szám önmagában is lenyűgöző. Három és fél évszázad több tucat ember életidő. Három és fél évszázadnyi tudást, tisztességre való nevelést, közösségi élménnyt és hagyományt őriznek ezek az öreg falak. Ez az évforduló nemcsupán egy születésnap, hanem emlékezés azokra, és hálaadás azoknak, akikkel hosszú út során alakították, építették, jobbították a jövőt. A változás korában élünk. A régi tanoda, professzorai és diákjai is elcsodálkoznának, ha belejárnák a mai iskolát. Megváltoztak a tanítás módszerei, mások a tantárgyak, a digitális technológia segíti az oktatást, és megváltozott a társadalom is. Egy dolog azonban állandó maradt, az iskola küldetése. A nevelés, a jószóval való oktatás, az értékátadás szándéka ma is ér” – mondotta Kiss Imre.

Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere, korábban az iskola tanára és igazgatója szintén szólt a jelenlévőkhöz. „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy részese lehettem e iskola számos eseményének, amelyek mind mérföldkövek. A mai nap is ilyen. Az elmúlt hetek eseményei rengeteg olyan gondolatot ébresztettek, amelyek mind a gyökereink, anyanyelvünk, identitásunk és megmaradásunk fontosságát hangsúlyozzák. Márai szavait szinte imádságként ismételgettem: „Ne hagyjátok a templomot / A templomot s az iskolát!” Hogy miért jutott éppen ez a két sor eszembe? Mert hiszem, hogy minden, ami vagyok, ahogy gondolkodom, amiért harcolok, és amiben hiszek, mind az otthon és az iskola érdeme. Tanítani a legnemesebb dolog a világon, diákokkal venni körül magad az örök fiatalság forrása, hinni az oktatás erejében pedig egy soha véget nem érő küldetés. Ha hiszik, ha nem, ma is az itt eltöltött éveket tartom a legmeghatározóbbnak saját életemben. Nagy megvalósítások születtek itt, másak, mint mostani munkám során” – hangsúlyozta az elöljáró.

Utazás a magyar kultúrában és iskolatörténetben

Az ünnepi beszédeket követően egy közel három órás, több részből álló kulturális időutazásban vehetett részt a nagyérdemű: nem lehetett nem észre venni, hogy úgy a diákok, mint a felkészítő tanárok komolyan, időt nem sajnálva készültek a nagy napra, ez visszaköszönt a produkció magas színvonalában is. 

Nem csak az iskola néptáncosai, a diákzenészek adtak elő minőségi produkciókat: a legkisebbeknek köszönhetően időutazásban lehetett részt venni, a diákok eredeti módon kalauzolták át a közönséget azon az idősíkon, ami a névadó iskolaalapításától a napjainkig terjedt, ezekben olyan momentumokra is kitérve, mint a világháború zűrzavara, vagy a kommunizmus abszurditásszámba menő pillanatai.

A felső tagozatos diákok előadásukban éntükröt mutattak a közönségnek, majd a produkciót az iskola tanárainak a zenés előadása zárta.

A születésnap legvégén az iskola munkaközössége oklevéllel és virággal köszöntötte a már nyugalmazott munkatársaikat – pedagógusokat és kiszolgáló személyzetet egyaránt – majd ez alkalommal méltón búcsúztatták az oktatási intézmény tevékenységét hosszú éveken meghatározó, nyugalomba vonuló Nagy B. Edit és Nagy B. Tamás magyartanár-házaspárt, akiknek Mocsáry G. Beáta volt kollégájuk, a Nagy Mózes Főgimnázium nevében a Pro Talentum et Perseverentia díjat adta át.