Sikerült az AIDS-betegek szükségleteihez igazítani a költségvetést

A költségvetés-kiigazításon több mint 87 millió lejjel egészítettük ki a HIV/AIDS megelőzését és ellenőrzését végző országos program büdzséjét, amely ezzel 214 144 ezer lejre emelkedett, és így biztosítja év végéig a betegek kezelésére szükséges alapokat – jelentette ki Nicolae Bănicioiu. Az egészségügyi miniszter tegnap videokonferencián beszélt a közegészségügyi igazgatóságok képviselőivel és a programok koordinátoraival a programok működtetéséről. A videokonferencián a páciensek képviselői is részt vettek.

A költségvetés-kiigazításon egy kis erőfeszítéssel sikerült teljes egészében biztosítanunk az alapokat a HIV/AIDS- betegek kezelésére. Az alapok decemberig kitartanak, minden megyének a helyzetétől függően. Decemberre-januárra új költségvetés-kiegészítést tervezünk az őszi kiegészítéskor annak érdekében, hogy folyamatosan tudjuk biztosítani a betegek kezelését” – tette hozzá Nicolae Bănicioiu.

A konferencia után Bănicioiu azt mondta a páciensek képviselőinek, hogy az egészségügyi tárca 2015-től kezdődően központosított közbeszerzéseket akar a gyógyszerek és egészségügyi fogyóanyagok beszerzésére a különböző országos programokra, köztük a HIV-AIDS programra is.

Kimaradt?