Miért nem szavazna Korodi Attila Klaus Johannisra?

„Pofátlan túlzásnak” tartja Korodi Attila környzetvédelmi miniszter Klaus Johannisnak azt a kijelentését, miszerint ő az egyetlen az elnökjelöltek közül, aki tudja, mit jelent kisebbséginek lenni a saját hazájában. Az RMDSZ-es politikussal Nagyszeben szász származású polgármesterének nyilatkozatait kommentáltattuk.

A Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje Marosvásárhelyen tartott kedden sajtótájékoztatót. A Népújság beszámolója szerint többek között arról beszélt, hogy üzenete ugyanaz a magyarok, a romák, a németek, az örmények vagy a románok számára, mindenki elnöke akar lenni.

Kijelentette: „mindnyájan románok vagyunk”, hiszen románok, magyarok, szászok ugyanazt akarják. Vagyis azt, hogy Románia virágzó országgá váljék. Kifejtette, hogy jól érzi magát a hazájában, és példának azt hozta fel, hogy Románia szívében, egy román többségű városban polgármesterré választották. „Ettől is jól érzem magam a hazámban, és ezért akarok a hazám elnöke lenni” – fogalmazott az ACL jelöltje.

„Kelemen Hunor az igazi kisebbségi jelölt”

Korodi a maszol.ro-nak úgy reagált: elhiszi Johannisnak, hogy tudja milyen kisebbséginek lenni Romániában, hiszen az államelnöki kampány még el sem kezdődött hivatalosan, de ő már megtapasztalhatta, mert a fejéhez vágták, hogy sem nem román, sem nem ortodox vallású. „De ezt ő azonnal el is fogadta hátránynak és hogy kibújhasson alóla, inkább letagadta a szász múltat is” – tette hozzá.

A csíki miniszter-képviselő elmondta: azért tartja pofátlan túlzásnak Johannisnak azt a kijelentését, miszerint ő az egyetlen jelölt, aki átérzi a kisebbségi lét problémáit az államfőjelöltek közül, mert a cselekedetei ezzel ellentmondanak. Felidézte: amikor Szeben megkapta az Európa kulturális fővárosa címet, akkor éppen  a polgármester volt az, aki megakadályozta a magyar pavilon felállítását. „Nem szerette volna, hogy bemutassuk, él Romániában egy jelentős lélekszámú magyar kisebbség, amelynek vannak értékei és jövőt is szeretne ebben az országban. Ennyire érdekelte a kisebbségi lét átérzése akkor, ennyire volt magyarbarát is” – jelentette ki Korodi.

A miniszter fájónak nevezte Johanissnak azt a kijelentését is, miszerint „mindannyian románok vagyunk.” Ez azért fájó – magyarázta – , mert éppen egy – legalábbis papíron – kisebbségi származású politikus részéről hangzott el. „Az egész romániai társadalomnak, a közéleti érvrendszereknek egyik rákfenéje annak a folyamatos megfogalmazása, hogy ebben az országban vannak románok és idegenek. Nem természetes, hogy egy többnemzetiségű országban valakit idegenné tesz az, ha nem a többségi nemzethez tartozik, vagy nem görögkeleti a vallása” – fogalmazott.

Korodi szerint a kampányával, a kijelentéseivel Klaus Johannis bebizonyítja, hogy csak addig kisebbségi, amíg a német származása beindít egy nosztalgiát a román szavazóban, ami a rendre, a jólétre, a nyugat iránti pozitív érzelmekre alapoz. „Akkor, amikor a kisebbségi jogok és értékek mellett kellene kiállni, akkor ízig-vérig többségi politikussá válik, aki harsogva tagadja az autonómiához való jogot, mi több a történelmi tények tagadása, mint a szász autonómiáé, sem jelent akadályt neki ebben. Ez látszik a marosvásárhelyi kijelentésből is: átérezzük a kisebbségi létet, de azért főként románok vagyunk, igazából ez a fontosabb, a többi az nosztalgia” – mondta a miniszter.

Emlékeztetett arra, hogy a romániai magyaroknak elsődleges fontosságú a magyarságuk elismerése ebben az országban. „Annak elismerése, hogy a dolgainkban autonóm módon dönthetünk, és nem vagyunk semmivel sem kevesebbek a többségieknél. Klaus Johannis eddig nem mutatta jelét annak, hogy ezzel egyetértene, ennek érdekében kampányolna. Ezt csak a magyar jelölt fogja megtenni” – szögezte le Korodi, aki szerint Kelemen Hunor „az igazi kisebbségi jelölt, mondjon bárki bármit”.

„Johannis román jelölt”

A minisztert emlékeztettük arra, hogy akadnak olyan szakértők – például Kiss Tamás szociológus –, akik szerint igaz ugyan, hogy Johannis elnökké választása nem tenne jót a magyaroknak, ám az RMDSZ-nek választási szempontból jobb lenne, ha most kilépne a kormányból, és a nagyszebeni polgármester mellé állna.

„Ha azért kellene mellé állni, mert kisebbségi jelölt, akkor azt hiszem, hogy az előző válaszom egyértelművé tette: Klaus Johannis román jelölt, még ha szász etnikumú is. Az őt indító koalíció is elvárja tőle, hogy román jelölt legyen. Ha nyer, akkor sem fog ez változni, folyton kompenzálni fog, nehogy valaki azt mondhassa róla, hogy nem elég román hazafi elnökként. Ha azért kellene mellé állni, mert nyerésre esélyes, akkor erre azt mondom, hogy butaság” – reagált Korodi Attila.

Leszögezte: az RMDSZ nem párt és nem pártlogika szerint kell működnie. „A szövetség a romániai magyarok legitim képviselője, és mint ilyen helyet kell kapnia a kormányban, minden kormányban, hogy ennek a kisebbségnek az érdekeit képviselni tudja” – magyarázta. Mint mondta, természetesen az aktuálpolitikai helyzet is meghatározza, hogy milyen súlyt kap az RMDSZ a kormányban. „Ha ennek az elemzését végezzük el, akkor sem mutat semmi arra, hogy nekünk most ki kellene lépni a kormányból” – tette hozzá.

Korodi forgatókönyvei

Az RMDSZ politikusa szerint ha a szociáldemokrata jelölt nyer (és ez látszik egyelőre a legvalószínűbbnek), akkor új miniszterelnökkel, de ugyanez a koalíció folytathatja a kormányzást. „Ebben az esetben egy sarkalatos állásfoglalás nem föltétlenül tenne jót a politikai súlyunknak” – jegyezte meg.

Ha a jobboldali jelölt nyer, akkor meg kell bontania a szociáldemokraták körül kialakult koalíciót, ami azt jelentené, hogy az RMDSZ-re mindenképpen szüksége lesz, ha új parlamenti többséget szeretne. „Ebben az esetben sem látom, hogy a helyzetünk gyengülne, és kevésbé hatékonyan tudnánk képviselni a magyar érdekeket” – vélekedett.

„A közéletben kultivált tévedés”

Kiss Tamás szociológus egyik érve szerint szinte lehetetlen rábírni a székelyföldieket arra, hogy a baloldal jelöltjére, Victor Pontára szavazzanak. Korodi ezzel szemben úgy véli: „a közéletben gondosan kultivált tévedés” az, hogy az elnökválasztáson az RMDSZ nem tudta maga mellé állítani a szavazókat. Felidézte, hogy a legutóbbi elnökválasztáson a szövetség állásfoglalása nyomán a szavazók fele-fele arányban támogatták a jelölteket annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások szerint a magyarok a jobboldali jelölttel szimpatizáltak.

„Ugyanakkor nem lehet csak úgy támogatni egy jelöltet, hogy közben nem is nyújt semmit ennek a közösségnek. Ha Johannis olyan jelöltnek bizonyulna, amelyik a magyarok felé gesztusokat hajlandó tenni, akkor biztosan támogatjuk. Ellenkező esetben semmi értelme nincs, hogy mellé álljunk valami megmagyarázhatatlan felhevüléstől fűtve” – fogalmazott Korodi.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?