Magyar Napok: végre Kolozsváron is lesz lovasnap

Először tartanak lovasnapot a kincses városban vasárnap, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Díjugratás, csoportos lovas előadás, lovasíjászat, íjászbemutató, fegyverbemutató, kutyaidomítás-bemutató, lószépségverseny, gulyásfőzőverseny, bábszínház és bűvész előadás is lesz vasárnap a kolozsvári Kerekdombon található Szilaj Lovastanyán megrendezett családi programon.

Tunyogi Béla, a Szilaj Lovastanya vezetője lapunknak elmondta, hiánypótló rendezvényről van szó, eddig soha nem volt ehhez hasonló rendezvény Kolozsváron és környékén, holott a Székelyföldön ennek már komoly hagyománya van. A kolozsvári származású lovász és íjász úgy fogalmazott: „Székelyföldön van lovas élet, itt Kolozsváron nincs, pedig a megye magyar lakossága kiteszi a székely lakosságnak majdnem felét”.

Régebbről foglalkozik íjászattal, és a társaival közösen alapított hagyományőrző egyesület: a Turul Íjász Hagyományörző Egyesület csapata sokat besegít a vasárnapi lovasnap szervezésében. Eredetileg barantabemutatót, díjlovaglást és lovastornát is terveztek, ám ezekre nagy valószínűséggel egy következő alkalommal kerül csak sor, jobbára a szűkös anyagi keret miatt. A vasárnapi lovasnapot teljesen önerőből szervezi Tunyogi, semmiféle anyagi támogatást nem kapott hozzá.

A lovak szerelmese reméli, hogy támogatókat is megszólít a vasárnapi esemény, hiszen a jövőre nézve komolyabb tervei is vannak: 2-3 éven belül a Szilaj Lovastanya megszervezné az első kolozsvári vágtát is, a Székely Vágta és a Magyar Vágta mintájára. Ám ehhez támogatókra lesz szükség és csapatmunkára. Mint mondja, lovas helyek közt nincs helye konkurenciának. Ki kell építeni – újra építeni a lovas kultúrát, ezért jól jön, akárhányan is foglalkoznak lovakkal.

Kolozsvár legkedvesebb lovai

Egyre többen jönnek lovagolni a kerekdombi tanyára, ahol a sétalovaglás és lovastúrák mellett személyes élmény is várja a vendégeket, hisz próbálják rávezetni a szülőket, hogy gyermekeiket lovagoltassák, a felnőtteket pedig, hogy gyerekkori álmukat valóra váltsák.

Van úgy, hogy esti lovaglásra jönnek ide a vendégek, vagy kora reggelire, de túralovaglást is rendszeresen szerveznek, hétvégeken. A lovak így minden nap meg vannak mozgatva, de a kolozsvári lovász-íjász soha nem hagyja a lovait egyedül idegenekkel. „Ha többen vagyunk, és kezdők is vannak, akkor a segédem elöl megy, a már bejáratott vendégekkel, én pedig hátulról tanítgatom a kezdőket” – fogalmaz, majd bevezet a kezdetekbe:

„Minden gyermek vágyik rá, hogy egyszer lova legyen, így voltam ezzel én is. Két és fél éve lett meg az első lovam, aztán még egy, ma már tíz ló áll az istállóban: Felhő, Szellő, Lidérc, Lepke, Táltos, Csillag, Apacs, Sólyom és Hajnalka, Csillagnak a két hónapos csikója, meg Picur, a póni. Ők a legkedvesebb lovak Kolozsváron, barátságosak, dolgosak, türelmesek, kedvesek.

Mindenikük kedvencem a maga nemében, hisz mindeniknek személyisége van, ami megkülönbözteti a másiktól, és amivel kiérdemlik a szeretetet. Hanem Lepke, a legfiatalabb, hát ő egy erős egyéniség: még fiatal, azt hiszi, övé az egész világ és csak körülötte forog”.

A vasárnapi Kolozsvári Lovas Nap délelőtt 10 órakor kezdődik a Lomb utcai tanyán, 300 méterrel az autóbontó fölött. A tartalmas program egész késő délutánig kínál izgalmas eseményeket kicsiknek, nagyoknak.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?