Nagyon sok pénzt követel az RTL Klub a szűlés előtt álló Ördög Nórától

Az RTL Klub nem titkolja, hogy bepereli Ördög Nórát, amiért szerződést szegett - írta a Bors Online kedden. A lap szerint öt-, de akár ötvenmillió forintra is rúghat a kártérítés összege. A TV2 emellett - a hírek szerint - havi kétmillió forintos gázsit is fizet Ördög Nórának.

A lapnak Kolosi Péter RTL-programigazgató azt mondta: Ördög a szerződése értelmében nem jelenhetne meg a másik csatornán nem sokára induló tehetségkutatóban. A műsorvezető azzal, hogy úgy jelentette be döntését, hogy már aláírt a TV2-höz, megszegte szerződése versenykorlátozási részét - tette hozzá. Kolosi szavai szerint Ördög Nóra mindezért perre számíthat.

Ördög Nóra egy rádióinterjúban egyébként azt mondta, hogy nem szerződés, hanem egy elvi megállapodás birtokában értesítette az RTL-t arról, hogy csatornát vált.

Az RTL Klub korábban VV Cristofelt és VV Alekoszt is beperelte. Az előbbitől ötmllió forintot követelnek, míg Alekosztól visszaperelték mindazt, ami a Való Világban megnyert: az autót és a lakást is - ezek összértéke 50 millió forint lehet.

A lap úgy tudja, az Ördög Nórától követelt kártérítési összeg inkább a kisebb összeghez, azaz az ötmillió forinthoz közelít majd. Ám szinte biztos, hogy azt új munkaadója fizeti meg helyette, ugyanis a Bors értesülése szerint az is az új szerződés része, hogy az összeget ne kelljen zsebből kifizetnie.

Kapcsolódók

Kimaradt?