Többletmunkájuk lesz júniustól a háziorvosoknak
Többletmunkát jelent majd a háziorvosoknak a június elsejétől érvénybe lépő egészségügyi alapcsomag, amely számos újdonságot tartalmaz. Ezek egyike a betegségkockázat-elemzések elvégzése minden egyes páciens esetében. "Csak azt nem tudjuk még, milyen formában kérik ezt tőlünk" – mondta egy háziorvos.
A háziorvosok már egy ideje megkapták az új egészségügyi alapcsomag leírását. "Több száz oldalas szöveg, amelynek az átolvasására, tanulmányozására alig volt eddig időnk” – mondta a maszol.ro-nak Kovács Katalin kolozsvári háziorvos. Szerinte a júniustól érvénybe lépő újdonságok részben megkönnyítik, de inkább terhelik a háziorvosok munkáját. "A kezdeti többletmunka azonban időben mindenki hasznára válik, és valójában az ellátás gördülékenyebbé tételét, illetve a betegségek megelőzését szolgálja" – magyarázta.
Kovács Katalin elmondta, jómaga eddig is nagy hangsúlyt fektetett a megelőzésre. A hozzá tartozó páciensek tudják, hogy mire kell odafigyelni, hogy mikor kell időben orvoshoz fordulni, illetve, elejét venni valaminek, ami idővel átalakulhat egy komolyabb betegséggé. A kisgyermekes szülők is fel vannak készítve rá, hogy mire figyeljenek, mind a gyermek, mind saját egészségük megőrzése érdekében – összegezte a háziorvos.
Kockázatelemzés készül
Bár a minisztérium azt ígérte, sokkal kevesebb lesz a bürokrácia és több idő marad a betegellátásra, ezt kétli Kovács doktornő. Az alapcsomag szeint betegségkockázat-elemzést kell végezniük, amelynek nagy szerepe van a betegségmegelőzésben. E szerint valamennyi 18 és 39 év közötti személynek háromévenként általános kivizsgáláson kell átesnie, amely során a háziorvos klinikai vizsgálatok és beszélgetések során kiszűri az esetleges, küszöbön álló betegségeket. A 40 év fölöttieknek évente kell megismételni az általános kivizsgálást, a tervek szerint mindekinek a születése dátuma környékén kell felkeresnie a rendelőt.
Az elemzés a rákbetegségek, keringési betegségek, anyagcsere-betegségek, elmebetegségek és nemi betegségek kockázatát méri fel, és kitér a családtervezésre és szaporodási képességre is. Ezáltal idejében fény derülhet olyan elváltozásokra, betegségekre való hajlamra, amelyeknek a kialakulása, súlyosbodása kiküszöbölhető, vagy teljes mértékben gyógyítható.
A háziorvos üdvözölte az eljárás bevezetését, de elképzelni sem tudja, hogy a minisztérium milyen formában kéri a kockázatelemzést. „Nyilván a legkézenfekvőbb módja az lenne, ha formanyomtatványba foglalnák a különböző típusú vizsgálatokat, ez így adna átlátható képet valamennyi páciensről, akár egészséges, akár beteg emberről van szó. De az is egyértelmű, hogy ezeket a vizsgálatokat el kell végezni, nem elég tíz-tizenöt perc egy személy klinikai átvizsgálásához. Az adatokat pedig fel kell vezetni, idővel pedig digitalizálni is. Ez pedig mind értékes idő, azt még nem tudjuk, hogy milyen mértékben változtatja meg a munkánkat” – magyarázta Kovács Katalin.
Szigorúbban figyelnek a gyerekkori fejlődésre
Az Egészségügyi Minisztérium éppen ezekben a napokban bocsátotta közvitára azt az előírást, hogy évente egyszer általános orvosi vizsgálatra kell jelentkezniük a gyerekeknek is. E szerint a 2 évesnél fiatalabb gyermekeket kéthónapos, háromhónapos korukban, majd háromhavonta vizsgálja meg a háziorvos, ezt követően pedig évente egyszer, az esetleges fejlődésbeli rendellenességek kiszűrése érdekében.
Esetükben a háziorvos a magasságbeli és súlybeli gyarapodást, a szervezet ellenállóképességét és táplálékszintjét, a táplálkozási szokásokat, a fizikai és értelmi fejlődést, valamint a nemnek megfelelő sajátosságok fejlődését, alakulását vizsgálja a korosztálynak megfelelő kritériumok alapján.
Öt éves korig különös hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra és a táplálkozási szokások kialakítására, valamint a pszicho-motorikus fejlődésre. Hat és 11 év között az általános vizsgálatok mellett főszerepet kap az elhízás megelőzése, majd 12 éves kortól a felnőttkorig a nemi úton terjedő betegségek szűrésére is sor kerül, a depresszióra való hajlamot is vizsgálják, a lányok esetében pedig a háziorvos javasolja a HPV-vírus elleni oltást. Ugyanakkor az egészséges testmozgás, táplálkozás fontossága mellett a kamaszkori veszélyekkel (dohányzás, alkoholfogyasztás, kábítószerek, erőszakos viselkedés, családtervezés) kapcsolatos tanácsadás is a háziorvos feladatkörébe tartozik majd.