Papíron remek az egészségügyi alapcsomag

Júniustól lép életbe az egészségügyi szolgáltatások ingyenes alapcsomagjának legújabb változata, amelyet keddi ülésén hagyott jóvá a kormány. A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi a maszol.ro-nak elmondta: az új alapcsomag bőkezűbb az előzőnél, de nem biztos, hogy lesz rá fedezet.

Az alapcsomag ingyenes szolgáltatásaiból azok részesülhetnek, akik szerződésben állnak az Országos Egészségbiztosító Pénztárral. A kormány jóváhagyott egy minimális csomagot azok számára is, akiknek nincs biztosításuk, ám ez főleg a sürgősségi orvosi beavatkozásokra korlátozódik.

Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter szerint az alapcsomag a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Így egyik újdonsága, hogy a 40 év alatti – tünetmentes – személyek háromévente egyszer ingyenes általános vizsgálatban részesülnek a háziorvosuknál, a 40 év fölöttiek számára pbedig évente egyszer biztosítanak ingyenes vizsgálatot.

Akupunktúra az alapcsomagban

Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője a maszol.ro-nak elmondta, az alapcsomag bőkezűbb, mint a korábbi változata. Magába foglalja például az akupunktúrát és a homeopátiás kezelést is. Ám a szakember szerint jobb lett volna, ha a modern medicínában alkalmazott kezelési módozatok kapnak több lehetőséget, mivel a lakosság 100 százalékosan felhasználja ezeket, míg a homeopátia, akupunktúra esetében nem bizonyított a 100 százalékos hatékonyság, ezért csak egy bizonyos rétegnek szól, és nem mindenkin segít. „Ha egy cukorbetegtől megvonjuk az inzulinadagját, belehal. De ha nem kapja meg a homeopátiás kezelést, attól még tovább él” – szemléltette a különbséget a szakember.

„A legnagyobb baja ennek az alapcsomagnak mégis az, hogy nincs mellérendelve az anyagi fedezet, így könnyen lehet, hogy ez csak egy ígéret marad, amit a kormány és a minisztérium nem tud teljesíteni” – hívta fel a figyelmet Tar. Hozzátette, nagyjából ki lehet számolni, hogy az aktuális alapcsomag mekkora finanszírozást igényel, és ha ez az egészségügyi biztosításból befolyó összegek és a költségvetési keret együttesével megegyezik, vagy legalább megközelíti az összeget, akkor nem lenne baj. Viszont ilyen számítás elvégzéséről nem tud a szakember. „Hacsak nem tartják titokban” – tette hozzá.

Készül a harmadik csomag

Az alapcsomag valamennyi biztosított állampolgárnak jár, ám azok, akiknek nincs biztosításuk, a minimálcsomag szolgáltatásaiban részesülnek. Mindkét csomag tartalmazza a sürgősségi ellátást, az életmentő és a járványtani beavatkozásokat, viszont a biztosító által térített  szolgáltatások eltérnek. Egy harmadik csomag bevezetését is tervezi a minisztérium, az opcionális felülbiztosítást, ami bizonyos összeg ellenében az esztétikai, munkaorvostani eljárásokra is vonatkozna.

„Mindez csak akkor fog működni, ha bevezetik az elektronikus egészségügyi kártyát is, hiszen csak akkor lesz valós és kézben tartható a vizsgálatok, eljárások, kezelések sora’ – mutatott rá Tar, és hozzátette: most a rendszer lehetővé teszi, hogy mindenki visszaéljen vele, és ez meg is történik.

Az ártámogatott gyógyszerek listájával kapcsolatban Tar elmondta, a tavaly javasolt 176 új gyógyszertípusból az aktuális miniszter csupán 17-et engedélyezett, ami elégtelen, így nagyon sok beteg számára csalódást okozott. Számukra továbbra is a külföldről történő beszerzés a járhatóbb út, hiszen ezek az orvosságok nagyrészt a nyugati országokban ártámogatottak és beszerezhetők, míg Romániában csaknem megfizethetetlenek.

Kapcsolódók

Kimaradt?