Nagyon korán kezdik az alkohol és drog fogyasztását a fiatalok

Aggasztóan korán kezdik a romániai fiatalok az alkohol-, dohány- és drogfogyasztást.

Az Országos Drogellenes Ügynökség (ANA) csütörtökön közölt statisztikája szerint a káros szenvedélyekbe való belekóstolás már 13 éves korhatár alatt megtörténik, 17 éves korukra a fiatalok háromnegyede már fogyasztott alkoholt, dohányt vagy valamilyen tudatmódosító szert.

Az adatok szerint 13 évesen a fiatalok nagy része már kipróbálta az alkoholt, 14 éves korára a dohányzást is, és sokan közülük 15 évesen már „átestek” az első hasis-adagjukon is. A fogyasztás állandósulása a szerrel való első találkozást követő egy-másfél évben következik be, majd 17 éves korukra ezek a fiatalok legalább kétféle szert fogyasztanak.

Tíz év fogyasztás után a fiatalok 15,9 százaléka már alkohol-függő, 13,5 százalékuk pedig a függőség küszöbén áll. A fiatalok azt állítják, kíváncsiságból (60 százalék), szabadságvágyból (32), önbizalmuk növelése céljából (19) próbálták ki ezeket a szereket.

Kapcsolódók

Kimaradt?