Winkler: Székelyföldnek újraiparosításra van szüksége

„Székelyföldnek szüksége van az újraiparosításra, hiszen a gazdasági kreativitás, az inventivitás, az innováció az ipari ágazathoz kötődik, ezen a vidéken pedig nemcsak hagyománya van az ipari tevékenységnek, hanem a fenntartható fejlődést szolgáló, a mai követelményeknek megfelelő technológiák felhasználására is láttunk jó példát" – fogalmazott Winkler Gyula szerdán Székelykeresztúron, ahol helyi vállalkozókkal találkozott és az európai újraiparosítási tendenciákat ismertette, kiemelve, Székelyföldön még megvan az a szaktudás, amelyre építeni lehet az ipari tevékenységet.

„Ebben a folyamatban kiemelten fontos, hogy sokkal nagyobb méretű legyen az átjárás, a kommunikáció, a közös tervezés az ipari vállalatok és az oktatási intézmények között, mert szükség van az utánpótlásra, szükség van a szakoktatás becsületének helyreállítására, a középszinttől a mérnöki képzésig egyaránt" – hangsúlyozta az EP-képviselő. Arra hívta fel a vállalkozók figyelmét, hogy az Európai Unió programjai támogatják az ipari jellegű beruházásokat, de vannak a vállalkozások hatékonyságának növelését és a versenyképesség javítását célzó pályázati lehetőségek is, amelyeket a COSME program foglalja össze. Ennek a programnak a legfontosabb célkitűzése a kis- és közepes vállalkozók forráshoz jutásának támogatása, csak erre a célra több mint egy milliárd euró áll a következő hét évben a rendelkezésre, érdemes ezt a lehetőséget is kihasználni, tette hozzá.

 „A vállalkozni készülő fiatalok pénzügyi támogatást kapnak, hogy az EU-ban olyan cégeknél szerezzenek tapasztalatot gyakornokként, amilyen területen szeretnének majd ők is vállalkozni. Cél a bevált példák átvétele, amelyet majd a maguk során itthon alkalmaznak, életképes, saját vállalkozást hozva létre" – ismertette Winkler Gyula az Erasmus fiatal vállalkozóknak szóló programot. "Az újraiparosítás egyébként az Európai Unió kiemelt célkitűzése, és ebben a folyamatban a kis- és középvállalatok nagy szerepet játszanak Székelyföldön is, vannak jó példák itt a térségben, ahol uniós támogatással erősítették meg a vállalkozást, bővítettek és fejlesztettek, és ezáltal új munkahelyeket hoztak létre" – mondta el Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerdán több olyan udvarhelyszéki vállalatot megtekintett, amely uniós forrásokból fejlesztette tevékenységét.

Kimaradt?