Kelemen: senki nem folytatta, amit mi elkezdtünk

Tovább kell vinnünk és be kell fejeznünk azokat a terveket és elképzeléseket, amelyek 2012-ben nem valósulhattak meg – jelentette ki Románia új kulturális minisztere, Kelemen Hunor.

A Kulturális Minisztérium vezetésének kihívásait és a szaktárca jelenlegi helyzetét ismertette Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter p;nteken Szovátán, a VI-ik alkalommal megszervezett Műemlékvédelem Erdélyben címet viselő konferencián.

Kelemen Hunor kulturális miniszter beszédében elmondta, hogy miniszteri mandátuma alatt nagy hangsúlyt fog fektetni az épített örökség védelmének finanszírozására, hiszen a tárca idei költségvetésében nagyon kevés pénz van erre a célra előirányozva: „két év kihagyás után tértünk vissza a kulturális tárca élére. Mindazt, amit 2012-ben elkezdtünk, senki sem folytatta, nekünk tovább kell vinnünk és be kell fejeznünk azokat a terveket és elképzeléseket, amelyek akkor nem valósulhattak meg. Mindezekhez meg kell teremtenünk a szükséges pénzforrásokat annak érdekében, hogy terveinket és a futó projekteket ki tudjuk vitelezni” - hangsúlyozta a kulturális miniszter, ezt követően hozzátette: a távozása óta eltelt időszakban, a minisztériumban harmadára csökkent a műemlékvédelemre fordított finanszírozás, ezért elsősorban erre és a szintén elhanyagolt kulturális programokra szeretne forrásokat szerezni.

Kelemen Hunor kulturális miniszter ismertette a tárca prioritásait az örökségvédelem terén: „újra kell gondolnunk a kulturális örökségvédelmi törvénykönyvet, műemlékközpontú szabályozásokat kell bevezetnünk, könnyítenünk kell az eljárásokon ott, ahol erre szükség van, ugyanakkor a szabálysértéseket szigorúbb büntetés alá kell vetnünk”.

A műemlékvédelemmel foglalkozó intézményrendszer nehézkes működése kapcsán a miniszter elmondta: „az intézményrendszert újra kell szervezni, hiszen jelen pillanatban az Országos Műemlékvédelmi Bizottság mandátuma lejárt, amely keretén belül működtek a szakbizottságok és a zonális bizottságok. Az Országos Műemlékvédelmi Bizottság működési szabályzatát a Kulturális Minisztérium közvitára bocsájtotta, remélhetőleg az új bizottság április végén, május elején már működőképes lesz”.

A hatodik alkalommal megszervezett erdélyi műemlékvédelemmel foglalkozó konferencián számos kérdéskört vetettek fel a jelenlévők, Kelemen Hunor kulturális miniszter pedig további konzultációkra szólította fel az erdélyi műemlékvédő szakembereket annak érdekében, hogy az elkövetkezendőkben is együttműködjenek a közös örökség iránt érzett felelősségből adódó feladatok megoldásában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?