Indul a Bölcs Diákok országos vetélkedő

Meghirdette kedden a Communitas Alapítvány az idei Bölcs Diákok vetélkedőt, amelyre idén is 9.-13. osztályos középiskolás csoportok jelentkezését várják november 8-áig. Az országos szintű vetélkedő társszervezői a magyaroktatas.ro, a kolozsvári BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, a Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézete, a Történelem – Filozófia Kar, valamint a Magyar Történeti Intézet.

A verseny 2013 novembere és 2014 augusztusa között zajlik, és négy fordulóból áll. Az interdiszciplináris online vetélkedő célja a tanulók olvasási készségeinek a fejlesztése, a kreativitás és találékonyság fejlesztése, játszva tanulás által az értelmes kikapcsolódásra való nevelés és az internet értékes használata.

A vetélkedőt a szervezők ismertették kedden, rámutatva, hogy közösségépítő szerepén túl egy ilyen tevékenység a magyar középiskolásokat szólítja meg, hogy egész éven át aktívan részt vegyenek a kultúra ápolásában.  

Indulásakor, 2010-ben a Bölcs Diákok vetélkedő 60 csoportot számlált, tavaly már 160 csoport nevezett be – mondta el Molnár Tamara a Communitas Alapítvány részéről. A csoportok Erdély egész területéről jelentkeztek, összesen 650 diák és mintegy 100 tanár vett részt. Mint kiderült, ez az egyetlen egész Erdélyt átfogó középiskolai vetélkedő, ahol összemérhetik magukat az iskolák.

A vetélkedő során egy-egy feladatot kapnak a diákok, amelynek teljesítésére egy hónap, vagy hat hét áll majd a rendelkezésükre. Ugyanakkor a feladatsorokat úgy állították össze, hogy az érettségi vizsga követelményrendszerét vették alapul, ezáltal is segítve a végzős diákoknak az érettségire való felkészülésben. Az első három forduló összesített eredményei alapján a szervezők kiválasztják a 20 legjobb csapatot, akik döntőbe kerülnek. A döntőn az első tíz, legjobb eredményt elérő csapat egyhetes, ingyenes nyári táborozásban részesül. A tábor július 28.-augusztus 2. között lesz, a helyszínt még nem választották ki.

Mihályfalvi Katalin a magyaroktatas.ro részéről a sajtónak elmondta, az idei Bölcs Diákok központi témája az Európai Unió lesz. Lehetőség lesz az Unió pozitívumainak és negatívumainak a megismerésére, ugyanakkor az Unió kultúráját, történetét ismertetik a diákokkal. Mindemellett politikai dimenziója is lesz a feladatoknak, hiszen a jövő év választási év, és a végzősök között sokan már szavazati joggal rendelkeznek, így számukra különösen előnyös hiánypótlást jelentenek a vetélkedő során felfedett ismeretek.

Az idei vetélkedő magyar nyelv és irodalom feladatsora két részből áll, az első tétel irodalmi szöveg lesz, a második pedig egy tudományos írást tartalmaz majd.

A kommunikációs jellegű feladatok idén is érdekes kihívásokat gördítenek a fiatalok elé – ismertette Zörgő Noémi a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézete részéről. Így például a kreativitást próbára tevő logo-tervezés és reklámfilm forgatókönyv megírása is nagy valószínűséggel idén is szerepel a feladatok között. „Megdöbbenve tapasztaltuk tavaly is, hogy mennyire újszerű megoldásokat hoztak a diákok” – fogalmazott Zörgő. Hozzátette, a csapattevékenységek levezetése is a kommunikációs gyakorlati próbák egyike lesz, mivel a tapasztalat azt mutatja, rengeteget tanulnak belőle a fiatalok.

Markó Bálint, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének oktatója beszámolt a híd-jellegű rendezvénysorozatokról. Mint mondta, „fontos ez a ping-pong játszma a tanév idején az egyetem és a középiskolások között, hiszen olyan kérdések fogalmazódnak meg, és olyan ismeretek kerülnek a középiskolások tudatába, amelyek a tanév idején elmaradtak az iskolában. Idén is a természetvédelem irányába próbálják mozgósítani a középiskolásokat, mivel – mint mondta Markó – a feszes tanrend erre nem ad lehetőséget.

Idén először csatlakozik a rendezvényhez a Magyar Történeti Intézet, amelynek oktatója, Molnár Kovács Zsolt üdvözölte a Bölcs Diákokat. Úgy fogalmazott, ez nem tradicionális rendezvény, amely igénybe veszi a szellemi tevékenységet is, nemcsak a motorikus tanulási módszert fejleszti. A vetélkedő történeti része a műemlékvédelemre, környezetvédelemre összpontosít, tudatosítva a középiskolás diákokban, hogy a környezetünkhöz a műemlékek, történelmi hagyatékunk is hozzátartozik, és mi történik akkor, ha erre nem vigyázunk.

A Bölcs Diákok vetélkedőt valamennyi magyar iskolában és magyar tagozattal rendelkező iskolában meghirdették, kiküldték a felhívást és a népszerűsítő plakátokat.

A tervek szerint a tíz legjobb csapatnak járó ingyenes élménytáborban további díjak is lesznek, „amolyan hasznos kütyük”, amelyeket minden fiatal használ a mindennapi életben – összegezte Molnár Tamara a maszol-ro-nak, illetve szándékukban áll valamennyi résztvevőt meglepni egy kis emlékajándékkal, ami a részvételt és a Bölcs Diákok közösségéhez való tartozást bizonyítsa.

A vetélkedő szabályzata és eseménynaptára, valamint további hasznos tudnivalók a communitas.ro és a magyaroktatas.ro oldalakon érhetők el.

Kimaradt?