Elég egy hajszál a fantomkép elkészítéséhez

Ha máshonnan nem, a helyszínelős sorozatokból mindenki megtanulhatta, hogy a bűnöző által hátrahagyott DNS-minta (legyen az vér, nyál, haj vagy valami más) elengedhetetlenül fontos bizonyíték lehet az elkövető kézre kerítésénél. Egy új program ráadásul még fontosabbá teheti a DNS-t azzal, hogy képes belőle megalkotni a fantomképet is, ami szinte már a szemtanúkat is feleslegessé teszi.

Ehhez a Pennsylvania Állami Egyetem és a Leuveni Katolikus Egyetem kutatóiból álló csapat első körben 600 önkéntes genetikai állományát vetette össze az arcukról készült 3D-felvételekkel. A tudósok hamar azonosítottak 20 olyan gént, melyek 24 féle variációja nagyban befolyásolta az arcformát. Az így feljegyzett összefüggésekkel pedig sikerült olyan programot írniuk, amely kizárólag a DNS-mintából képes megalkotni egy fantomképet:

S bár ez az eredmény is indokolja már a kalapemelést, a tudósok még pontosabbá akarják tenni a szoftvert további önkéntesek bevonásával. A program egyébként idővel nemcsak a bűnüldözésben lehet elengedhetetlen, hanem például az archeológiában is.

Kimaradt?