A maszol.ro rendhagyó interjúsorozatot indítottott az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjeivel. Nem a politikai programjukról, a választási ígéreteikről faggattuk alanyainkat, hanem életpályájukról, világszemléletükről, netán családjukról vagy hobbijukról. Ötödik interjúalanyunk Antal Lóránt.

A programjában azt írja, hogy a mai fiatalokat számos előítélet övezi: nem olvasnak, elvándorolnak, nem mennek el szavazni. Mit lehet tenni ezeknek az előítéleteknek a feloldására?

Először is szeretném leszögezni, hogy amit írtam, az nem program, hanem kiáltvány, amely valóban a fiatalokat érintő előítéleteket próbálja meg szétoszlatni. Vegyük például az olvasást. Azt mondják, a fiatalok nem olvasnak. Ez nem igaz, csak nem a kötelező olvasmányokon keresztül kulturálódnak, hanem a napjainkban szédületes sebességű információáradatból próbálják kiszűrni a nekik fontos, szükséges információkat. A világ nagyon felgyorsult, és az Európai Unió szabadságot ad minden téren: munkavállalásban, utazásban, tanulásban, és – ami talán a legfontosabb – ismerkedésben. Egy mai fiatalnak 100 eurójába kerül, hogy 3 órán belül Barcelonában legyen.

Ezek ismerete még nem elég ahhoz, hogy az idősebb generációk fiatalokkal szembeni előítéletei megszűnjenek…

Ez igaz, és éppen ezért tartom fontosnak a most elindított kampányt, amelynek lényege, hogy fiatalok sikertörténeteit mutatjuk be. A jelölti státus, a választási kampány számomra azért hasznos, mert a rám eső reflektorfényben ezeket a fiatalokat tudom bemutatni, lehetőleg minél nagyobb számban.

Mit nevez sikertörténetnek?

A siker nem egyenlő a pénzzel. Sikertörténetet él meg mindenki, aki szereti, amit csinál. És ilyen fiatalból rengeteg van Erdélyben. Őket fogjuk megkeresni, hogy a példájuk segítségével cáfoljunk rá arra a megbélyegzésre, miszerint mi egy vesztes generáció vagyunk, nincsenek céljaink, az elvándorlást tervezzük.

Nem kell messze menni, az Ön története is sikertörténetnek nevezhető: négyéves kora óta zenél, 17 éven keresztül profi zenésznek készült, majd elkezdett vállalkozni, és egy ideje közösségi szerepet is vállal. Hogy kanyarodott az útja a zenei pályáról a politika fele?

Valóban négyéves korom óta zenélek, ugyanakkor nálunk a politika mindig téma volt a családban, édesapám révén (Antal István parlamenti képviselő –szerk. megj.) Kós Károly mondta, hogy „Mert azt tanultam mindenütt, azt láttam minden nagy nemzetnél, hogy az apák dolgát folytatják az utódok.” Valahogy így látom én is. Az apám példájából megtanultam, hogy érzékeny legyek a közösségi problémákra, de azt is, hogy ezekre a problémákra belülről kell megoldást keresni. Nem akarok az lenni, aki a focimeccsen a lelátóról ócsárolja a játékost, aki nem rúgta be a 11-est. A pályán kell lenni, és akkor vagy berúgom, vagy nem sikerül nekem sem, de legalább megpróbálom. Én hiszem azt, hogy Erdélynek értékes fiatalsága van, csak negatívan közelítjük meg őket. És nem csak őket: általában jellemző a társadalomra a negatív szemlélet, a rossz hírek, a pesszimista hozzáállás. Márpedig ha mi egymásban nem tartjuk a lelket, senkitől nem fogunk erőt kapni. Ez a kampány éppen erről szól: nem rólam, hanem a fiatalok pozitív képének erősítéséről. Egészen leegyszerűsítve: én elkezdek mondani jó dolgokat, pozitív történeteket, és ahhoz kéne csatlakozzanak mások is, minél többen. Ezelőtt 3 évvel az udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke lettem, azon keresztül számos rendezvény szervezésébe, koncepció megvalósításába kezdtünk bele, amely tényleg a fiataloknak szólt. Jó visszajelzéseket kaptunk, sokan éreztették, hogy jó úton haladunk, érdemes folytatni.

Antal Lóránt 1981. október 19-én született Székelyudvarhelyen. 15 éves korától Kolozsváron tanult, előbb a Zenelíceumban, majd a Zeneakadémián. Vállalkozó, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető tanács elnöke.

Amikor vállalkozni kezdett, első cége egy tanácsadói iroda lett, amely a pályázatírásban volt hivatott segíteni. Végzett előtte piackutatást?

Nem volt szükség piackutatásra, hisz Románia a csatlakozásra készült, mindenki arról beszélt, hogy „rengeteg pénz fog befolyni” az országba, és más tagállamok példájából azt is tudtuk már, hogy az összegek lehívásához erre szakosodott cégek segítségét szokták igénybe venni.

Rögtön beindult a vállalkozás?

Nem. Egy évig stagnált, aztán összehozott a sors egy fiatal hölggyel, akinek a pályája szintén sikertörténet: Bukarestben tanult közgazdaságtant, majd egy évet Moszkvában képezte magát, végül Kanadába került egy környezetvédő szervezethez. Egyenes út állt előtte a siker fele, mégis hazajött. Ő lett a cégünk ügyvezetője és nagyon sokat köszönhetünk neki. Azóta új vállalkozásokba kezdtem a kereskedelem meg az újrahasznosítható energia területén, voltam fenn is, lent is. A tapasztalatom az, hogy vannak Romániában lehetőségek, de nagyon-nagyon sokat kell dolgozni és nagyon sok mindenről le kell mondani: magánéletről, hétvégékről, szabadidőről, hobbiról.

Ön is lemondott?

Sajnos igen. Fagott szakon végeztem, majd dzsesszdobosként zenéltem az együttesünkben – a dobfelszerelésem még megvan, de már nem is emlékszem, mikor ültem le utoljára játszani. Tervezem, hogy a közeljövőben megint időt szakítok arra, hogy legalább néha doboljak egyet. A magánéletben sem volt könnyű. Hét éve párkapcsolatban élek, de sok megértésre és kompromisszumra volt szükség a kedvesem részéről, amíg elfogadta, hogy hajtás nélkül nincs siker.

32 éves. Gondolkodik a családalapításon?

Igen, ugyanis augusztusban kispapa leszek, a párommal babát várunk. És már azt is tudjuk, hogy kislány lesz.

Olvasásra mennyi időt szán?

Év közben keveset tudok olvasni, viszont a szabadság ideje alatt igyekszem bepótolni. Utoljára Barabási Albert László Behálózva című könyvét olvastam, az nagyon tetszett, most a Villanásokat tervezem kézbe venni. Tetszett Méhes Györgytől a Kolozsvári milliomosok is…sajnos nálam nem működik az, hogy este, elalvás előtt olvasok egy kicsit minden nap, mert amikor az ember többszáz kilométer levezetése után beesik az ágyba éjjel 2-kor, már nem tud olvasni. A napi sajtót, hírügynökségeket viszont rendszeresen figyelem.

Sportol?

Igen. A Madarasi Hargita lábainál születtem, úgyhogy már négyéves koromban megtanultam sízni. Úszom is, és régen itt Kolozsváron a Román Színház előtt nagyokat görkorcsolyáztam, a lépcsőkön még ugráltunk is fel-le a haverekkel. Mondjuk görkorcsolyát már nagyon rég nem húztam a lábamra, de a sízésről és az úszásról nem mondok le.

Mit tart a legnagyobb emberi értéknek?

A gerincességet. Gerincességet politikában, üzleti szférában, civil életben. Hazudik, aki azt mondja, hogy nagyon sok elv irányítja az életét, de azt a néhány elvet, ami valóban fontos, tartsuk be az élet minden területén.