Bemutatkoztak a csíki jelöltek: „lelkes és erős csapat”
A csíkszeredai Mikó-vár előtt mutatta hétfőn a sajtó képviselőinek Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az RMDSZ csíki szervezetének képviselő-, illetve szenátorjelöltjeit. A tájékoztatón a Kelemen Hunor szövetségi elnök, valamint két jelölt, Korodi Attila és Tánczos Barna is részt vett.
Borboly: felkészült jelöltjeink vannak
Borboly elöljáróban megköszönte a szövetségi elnöknek, hogy a csíki körzetben indul. „Ez azt jelenti, hogy bízik a munkánkban, értékeli eredményeinket " – fogalmazott nyitóbeszédében a megyei tanácselnök, aki szerint a csíki szervezet idén is „lelkes jelöltekkel és egy erős csapattal" száll versenybe.
Tájékoztatása szerint Korodi Attila újabb képviselői, Tánczos Barna pedig szenátusi mandátumért indul a csíki körzetben. Borboly méltatta a jelöltek eddigi munkáját, majd kijelentette: bízik abban, hogy december 9-én megismételik az elmúlt évek jó eredményeit. „Felkészült jelöltjeink vannak, akik választóikkal folyamatos párbeszédet folytatnak, programjaikat pedig ezekre az őszinte eszmecserékre építik" – fogalmazott a politikus.
Kelemen: az a legfontosabb, hogy mindenhol jelen legyünk
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: 2012-ben az RMDSZ az ország valamennyi választókerületében indít jelöltet, ami azt jelenti, hogy 450 képviselő- és szenátorjelölt mérettetik meg december elején.
„Számunkra az a legfontosabb, hogy mindenhol jelen legyünk, hiszen az arányos rendszer lehetővé teszi azt, hogy egyetlen szavazat se vesszen el, és akár Erdélyen kívül is szerezzünk mandátumokat" – nyilatkozta Kelemen. Hozzátette, a jelentkezések leadási határideje hétfőn lejárt, a parlamenti jelöltek listájának véglegesítésére pedig október elején kerül sor.
A Hargita megyei jelöltek és jelöltaspiránsok: Az 1-es számú képviselői körzetben Korodi Attila, míg a 2-es számúban Kelemen Hunor szövetségi elnök indul. A 3-as számú körzetben, Udvarhelyszéken Antal István jelenlegi képviselő és Ladányi László volt prefektus adták le a dokumentációt, a 4-es számú, gyergyószéki képviselői körzetből Csáka József, Bende Sándor és Barti Tihamér jelentkeztek. Az 5-ö számú körzetbenl Mik József borszéki polgármester az egyetlen jelölt. Az 1-es számú szenátori körzetből Tánczos Barna, míg a 2-es számú körzetből Verestóy Attila élvezik a helyi szervezetek bizalmát. A választási bizottság rendben találta a leadott dokumentációt, a jelöltek rangsorolása október negyedikén lesz (Horváth István).
„Bízom abban, hogy a decemberi választások során az RMDSZ jó eredményeket ér el, és továbbra is lesz lehetőségünk erős parlamenti képviseletet biztosítani a romániai magyarság számára. A jelenlegi országos politikai helyzet azt vetíti előre, hogy magas lesz a választásokon való részvétel, ezért számunkra, a magyar szavazók mozgósítása, kulcsfontosságú"- fogalmazott a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor hangsúlyozta: figyelembe véve, hogy 2013-ban alkotmánymódosításra kerül sor, döntés születik a régiók átszervezéséről és az európai uniós pénzalapok lehívási rendszerét is átértékelik, fontos, hogy az RMDSZ ott legyen, amikor ezekről a fontos kérdésekről döntenek.
Korodi: értékelték a munkámat
Korodi Attila, az alcsíki körzet képviselőjelöltje megköszönte a 14.500 támogatói aláírást, amit az elmúlt egy hónap alatt gyűjtött össze.
„Ez a szintű támogatottság egyrészt az eddigi munkámat értékeli, de a következő időszak tevékenységeit is megelőlegezi, bizonyítva azt, hogy van értelme annak, amit eddig tettem. Parlamenti képviselőnek lenni több mint munkahely, több mint szakma. Ez egy küldetés, szerteágazó problémákkal, megoldásuk pedig elhívatottságot és rengeteg energiát igényel. Az emberekkel való személyes találkozások erre a tökéletes forrást jelentették" – fogalmazott Korodi.
Táncos: többletenergiát tudok hozni
Tánczos Barna szenátorjelölt a támogatói aláírások gyűjtését egy hónappal ezelőtt szülőfalujában, Csíkszentkirályon kezdte el. „Ez az a hely ahol már gyerekkoromban megtanultam, hogy csakis kemény munkával lehet tartós eredményeket elérni. A 30 ezer összegyűlt aláírás egyrészt azt jelzi, hogy az emberek értékelik a munkámat, de azt is bizonyítja, hogy egy erős szervezet áll a hátam mögött" – fogalmazott Tánczos.
Hozzátette, az elmúlt egy hónapon keresztül, a faluról-falura, és a kapuról-kapura való látogatások, a helybeliekkel való közvetlen, nyílt beszélgetések és őszinte biztatások, esetenként pedig az őszinte kritikák, erőt és energiát adnak, és bátran elmondhatja azt is, hogy tudja, mit akarnak az ott élő emberek, ismeri mindennapi problémájukat, ahogyan azt is, hogy mit várnak el tőle.
„Én ezekre a beszélgetésekre, javaslatokra fogom mind a választási programomat, mind az elkövetkező négy év munkáját építeni. A legégetőbb probléma a munkahelyteremtés. Új alapokra kell helyeznünk a székelyföldi gazdaságot, új gazdasági tevékenységeket kell meghonosítanunk, amely jobban fizető munkahelyeket teremt. Ez viszont újratervezést, több tudást, több munkát igényel. Én ebben tudok többlet energiát hozni" – tette hozzá Tánczos Barna.