Félig feketén működnek a romániai panziók
Hivatalosan 10,4 százalékos a panziók forgalma, de a nem hivatalos idegenforgalom ennek akár duplája is lehet, mert a tulajdonosok gyakran csak néhányat regisztrálnak a látogatók közül – ismertette Cristian Bărhălescu, a turisztikai minisztérium államtitkára.
Hozzátette: nem lehet pontosan megállapítani, hogy mekkora a feketén elszállásolt személyek száma megközelítőleg a turisták felét regszitrálják, de nincs erre vonatkozó hivatalos statisztika.
Az államtitkár úgy véli: egy informatizált nyilvántartási rendszerrel lehetne segíteni a rendszeren.
Ennek alapján az elszállásolt személyek száma szerint, beruházásokkal támogatnák a panziósokat.
„A turisztikai szövetségekkel megpróbáljuk megtalálni a módját annak, hogy hivatalos útra tereljük mindazokat, akik megfelelően dolgoznak és minőségi szolgáltatásokat nyújtanak, valamint úgy szeretnénk harmonizálni a törvényt, hogy támogatást biztosítsanak mindazoknak, akik a turizmusba fektetnek” – magyarázta az elöljáró.
A turisztikai minisztérium képviselője elmondta: segíteni szeretnének a panziósoknak abban, hogy az eltöltött éjszakák száma 2,4-es átlagról 3-4-re emelkedjen.
{loadposition OTP}
Az utolsó előtti hely
Az államtitkár szerint a panziók gyenge forgalmának köszönhető az, hogy az országban a szálláshelyek kihasználtsága Európában az utolsó előtti helyen áll.
Az Eurostat kimutatása alapján ugyanis Romániában 32,9 százalékos volt a szálláshelyek iránti érdeklődés, ennél csak Litvánia ért el rosszabb helyezést, 31,6 százalékkal.
„Túl parasztok ahhoz, hogy turizmussal foglalkozzanak, de nem foglalkoznának turizmussal, ha nem volnának elég parasztok” – vélekedett az államtitkár a panziótulajdonosokról.