Botrányok tépázzák a Kínai Kommunista Párt tekintélyét
Az elmúlt hónapok hangos botrányai tépázzák a vezetőváltásra készülődő kommunista párt képét Kínában – az információk nyilvánosságának térnyerése a kínai civil társadalom erősödését is jól példázza.
Március óta minden héten cikkeznek a kínai lapok Po Hszi-lajról, a hivatali visszaéléssel és korrupcióval vádolt volt csungkingi pártvezérről és feleségéről, Ku Kaj-lajról, aki augusztus elején beismerte: tavaly novemberben üzleti jellegű konfliktusuk miatt megmérgezett egy brit üzletembert. Az elmúlt évek legnagyobb politikai botrányaként híressé vált ügy kapcsán eddig mintegy félszáz embert vettek őrizetbe, több magas rangú hivatalnokot jelenleg is vizsgálnak, a korábban a legmagasabb kínai vezetésbe, a Politikai Bizottság Állandó Bizottságába is esélyesnek tartott Po pere a későbbiekben várható.
A Po-t Csungking élén váltó Csang Dö-csiang (Zhang Dejiang) június közepén úgy fogalmazott: a legmagasabb politikai köröket érintő ügy komolyan megtépázta a kommunista vezetők és a kommunista párt képét, de Kína nemzetközi megítélését is károsította. Bár a vezetés minden tőle telhetőt megtett jó hírnevének visszaállítására, az elmúlt hónapok eseményei még inkább súlyosbítottak a helyzeten.
Pártos szexorgiák Anhuj tartományban
Augusztus közepén az Anhuj tartománybeli vezetés kényszerült magyarázkodásra, miután kormányzati tisztségviselők szexorgiájáról készült képek árasztották el a kínai mikroblogokat, s azok villámgyors terjedését a cenzorok sem tudták megakadályozni.
Június végén a dél-kínai Sencsen városában 146 kormányzati hivatalnokot, köztük több tucat magas beosztású vezetőt vettek őrizetbe korrupció és sikkasztás miatt, júliusban a dél-kínai Fosan városában júliusban 125 millió jüan (csaknem 20 millió dollár) elsikkasztásáért ítélték halálra a városi fejlesztési övezet vezetőjét.
Baleset méregdrága Ferrarival
Az elmúlt héten Hu Csin-tao államelnök egykori személyi titkára, a 10 év múlva hatalomra lépő, hatodik generációs csúcsvezetésbe is esélyesnek tartott, Li Csing-hua körül sokasodtak a kérdések, kiderült ugyanis: fia még márciusban életét veszítette, miután karambolozott a pekingi négyes körgyűrűn.
A South China Morning Post értesülései szerint a fiatalember halálának hírét és körülményeit a hatóságok igyekeztek eltussolni, halotti anyakönyvi kivonatán is hamis név szerepel. A fiú ugyanis méregdrága Ferrarivel szenvedett balesetet, Li pénzügyi helyzetének esetleges vizsgálata pedig magára, Hu Csin-taóra is rossz fényt vethetne, s a pártvezetés közelében mozgók privilégiumait hozná újra reflektorfénybe.{loadposition otp}
A fenti esetek mind a párt imázsát rontják, a pártfunkcionáriusokkal szembeni bizalmatlanságot erősítik, az egyszerű ember és a vezetők közötti mozgástérbeli és pénzügyi különbségekre világítanak rá. Míg korábban viszonylag egyszerű volt a média és az információk áramlásának kontrollja, az "incidensek" eltussolása, a kedvező kép fenntartása az internetező közösség létszámának bővülésével, a mikroblogok elterjedésével és a cenzúra mind eredetibb módokon való, mind hatékonyabb megkerülésével egyre nehezebb feladat.
A kínai társadalom tagjai pedig egyre kritikusabbak a vezetéssel és a civil ügyekkel kapcsolatban, s egyre inkább hangot is adnak véleményüknek.