Új munkahelyet talált a sztár-román Londonban

A brit fővárosban, kőműves szakmában helyezkedett el Victor Spirescu, a híressé vált román munkavállaló, aki idén elsőként érkezett Nagy-Britanniába, és sztárt faragott belőle a média. Első állásából ugyanis rövid idő alatt kirúgták, mert munka helyett folyton interjúkat adott telefonon.  

Victor Spirescu a The Guardian brit lapnak mesélte el az utóbbi három hét kálváriáját: először is legnagyobb meglepetésére a London Luton repülőtéren két politikus és sajtó fogadta. Elfoglalta tervezett állását egy autómosóban, de a média munkatársai annyit hívogatták telefonon, hogy a 30 éves fiatalember többet telefonált, mint amennyit dolgozott. Elmondása szerint naponta ötven újságíró is felhívta. Végül kirúgták, de egy héttel később új állást talált egy építkezésnél.

A brit sajtó kiteregette magánéletét, politikusok fotózkodtak vele, televíziós műsorokba hívták, és még mindig megállítják az utcán idegenek, hogy autogramot kérjenek tőle. „Nem értem, miért történik mindez velem. Az elején élveztem, hogy hirtelen celebbé váltam, de amikor kirúgtak a munkahelyemről, már bántam az egészet” – mondta legutóbbi interjújában a fiatalember.

Közben a történet elfajult: riporterek érkeztek Romániába, hogy felkutassák és bemutassák itthoni életét, otthonát, családját. Az autómosóban ügyfeleknek álcázott fotóriporterek lesték minden mozdulatát. „Tisztában voltam vele, hogy most az ő szemükben én képviselem a román népet. Nagyon igyekeztem, hogy jó fényben tűnjek fel” – mesélte Victor Spirescu, hozzátéve, hogy mindez egy idő után nagyon fárasztó lett neki is, kollégáinak is.

Így aztán elköltözött egy szintén Londonban élő honfitársához, címét és új munkahelyét titokban tartja. Londonról azt mondta a kíváncsiskodó riporternek: csalódást okozott neki a brit főváros, mert piszkosak az utcák, őrült az iram, az ételnek pedig „semmi íze”. Terveiről is beszélt: szeretné, ha 19 éves kedvese, Cătălina rövidesen utána tudna menni Londonba. Egy évet tervez a szigetország fővárosában tölteni, utána haza szeretne jönni Romániába, venni egy Mercedest és „örülni az életnek”.

Kimaradt?