Január 6. vízkereszt, a három királyok ünnepe a nyugati kereszténységben, a karácsonyi ünnepek zárónapja, a farsangi időszak kezdete. A Nyugati Jelen hétfői összeállítása részletesen ismerteti az ünnepkörhöz csatlakozó vallásos hiedelmeket és a kapcsolódó népszokásokat.

A keleti kereszténységben (ahol a nagy vallásos ünnepeket – húsvét, karácsony stb. a Julián-naptár szerint számolják), a Gergely-naptárhoz viszonyított késés miatt január 6-7-re esik a karácsony, és 13 nappal később ünneplik a vízkeresztet.

 Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a vízkeresztnek Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése, magyar neve a víz megszentelésének szertartásából származik. Vízkereszt a IV. század végéig a karácsonyt is magában foglalta, ennek elkülönülése után lett jelentése a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzőn.

Az evangélium szerint a három királyok (a napkeleti bölcsek) a betlehemi csillag által vezérelve jöttek keletről Júdeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, de Heródes király Betlehembe irányította őket, ott meglelték a kis Jézust, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A hagyomány szerint nevük Gáspár, Menyhért, Boldizsár volt, adományukra a tömjénezés szertartása emlékeztet.

A vízkereszt második evangéliumi története szerint Jézus, amikor harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte, ezt követően tanítani kezdett. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel. A harmadik evangéliumi jelenet: Jézus a kánai menyegzőn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.

A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve.

Az ünnepi népszokások közé tartozik a napkeleti bölcsek látogatását felidéző csillagozás vagy háromkirály-járás. A három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg, legfőbb kelléke a csillag, amely a három királynak megmutatta az utat Betlehembe. Vízkereszt napján volt szokás a szentelmények hazavitele: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, a pap krétával a szemöldökfára írta a házszentelés évét és a G, M, B betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A hívek meglátogatásának szokása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével.

Vízkeresztkor szedik le a karácsonyfa díszeit is. Továbbá ettől a naptól kezdődik és a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig (idén március 5.) tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének a megjelenítése. A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák – ez a torkos vagy zabáló csütörtök.

A magyarság farsangi rítusai és hiedelmei főként a három utolsó farsangi napra „a farsang farkára” – farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókeddre – vonatkoznak, amely télbúcsúztató is. A legjellemzőbb az álarcos, jelmezes alakoskodás – ezek közül az egyik leghíresebb a mohácsi busójárás. Jellegzetes farsangi ételek a káposzta, a disznóhús, a fánk, és ekkor rendezik a különböző rendű és rangú, társasági és szakmai farsangi bálokat is.