Remekül vizsgázott egy drogdíler a pótérettségin

Egy előzetes letartóztatásban ülő feltételezett drogdíler érte el a legjobb eredményt a pótérettségin Suceava megyében - közölte a kedden az Evenimentul Zilei.

A 19 éves Bogdan Donisan csak azért nem érettségizett a nyári vizsgaidőszakban, mert akkor éppen börtönbe kellett vonulnia. A szervezett bűnözés elleni ügyészség ugyanis azzal vádolta meg, hogy 11 másik társával együtt hasist árult diáktársainak. Állítólag 50 lejt kért a drog grammjáért, és vevőköre napi rendszerességgel visszatért hozzá.

Miután több ideje lett, Donisan figyelme a tankönyvekre terelődött az előzetesben. Beiratkozott a rădăuţi-i szakiskola pótérettségijére, és 9,91-es átlaggal Suceava megyében a legjobb, országos szinten pedig a 36-ik eredményt érte el. Az ukrán határ szomszédságában lakó gyanúsított főleg földrajzból brillírozott, román irodalomból is kiváló teljesítményt nyújtott, csak a történelemből kiérdemelt 7,75-ös közepes miatt esett el az országos elsőségtől.

Garantáltan nem puskázott

Teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert Romániában katasztrofális eredmények születnek az érettségin azóta, hogy nem lehet puskázni. Erről a vizsgatermekbe szerelt ipari kamerák tehetnek, amelyeket már nagyon nehéz kijátszani.

Donisan azonban garantáltan nem puskázott, ketten is kizárólag őt tartották szemmel a vizsga ideje alatt: a felügyelő tanár arra vigyázott, hogy ne puskázzon, a rendőr pedig arra, hogy ne szökjön meg.

A vád alá helyezett fiatalember megköszönte az eljáró ügyésznek, hogy leérettségizhetett, és addig is, amíg a bíróság ítéletet hoz, egyetemre készül. Ügyvédje szerint ezzel az érettségi átlaggal jó esélye van rá, hogy felvegyék - és úgy néz ki, hogy egyetemi hallgatóként is lesz elég ideje tanulni a vizsgákra.

Kimaradt?