Titus Corlăţean: Traian Băsescu inkább hazaüzent

Nem a román külpolitikai irányát szabta meg, inkább hazaüzent a román diplomaták éves összejövetelén tartott keddi beszédében az államfő – állapította meg Titus Corlăţean külügyminiszter.

A román diplomácia vezetője szerint Traian Băsescu túllőtt a célon, amikor azt mondta, hogy a kormánypártok a leváltására tett kísérletük során megsértették a csatlakozás koppenhágai kritériumait. „Ha ezt a kijelentést helytállónak tekintenénk, akkor Románia most nem lenne az Európai Unió tagja" – jelentette ki Corlăţean.

A külügyminiszter elmondta, a kormányfő tájékoztatni készül az ország európai partnereit arról, hogy Románia felkészült a schengeni csatlakozásra. „Victor Ponta arra kéri majd a román diplomatákat, hogy válasszák szét a román nemzeti érdekeket a belpolitikai csatározásokról" – közölte.

Corlăţean precedens nélkülinek nevezte az államfőnek azt a kedden bejelentett szándékát, hogy a külügyminisztériumot kiiktató, közvetlen kommunikációs csatornákat hozzanak létre az elnöki hivatal és Románia diplomáciai képviseletei között. „Ilyesmire nincs szükség, és ezzel én személyesen nem értek egyet" – fogalmazott a külügyminiszter.

Kimaradt?