Băsescu: a jogállam intézményei állták a sarat

„Egy parlamenti többség július 3-6. között úgy ítélte meg, hogy porig rombolhatja a jogállamot. Az államfőt felfüggesztették, a házelnököket és az ombudsmant leváltották. A parlamenti többség súlyosan megsértette a koppenhágai kritériumokat" – ezzel a belpolitikai tájékoztatóval kezdte a Románia nagyköveteinek tartott beszédét az államfő.

Traian Băsescu az éves összejövetelüket tartó román diplomatákat fogadta a hivatalában. Beszédét nagy várakozások előzték meg, mert ezen a találkozón lépett fel hosszú idő után először a nyilvánosság előtt.base2

Az államfő megítélése szerint a leváltására tett kísérlet Romániára vonta az Európai Bizottság figyelmét. „Az ország hirtelen elszigetelődött, és a román diplomácia küldetése az, hogy újrakezdje a párbeszédet a szövetségeseinkkel" – mondta Băsescu.

Úgy értékelte, a nemzeti kisebbségek jogainak a megvédéséről is szólt ez az ügy, hiszen a Mihai Răzvan Ungureanu vezette kormány április végi bukását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának helyzete idézte elő. Băsescu szerint egy kisebbségnek alapvető joga, hogy anyanyelvén tanuljon egy olyan egyetemen, amelynek kötelessége biztosítani a kisebbségek anyanyelvű oktatását.

Szerinte a jogállam alapintézményei – példaként az alkotmánybíróságot, a legfőbb ügyészséget, a korrupcióellenes ügyészséget, az állambiztonsági szerveket, a statisztikai intézetet említette – ellenálltak az egymást érő támadásoknak. Ezt biztató jelnek nevezte arra nézve, hogy Romániában teljes egészében helyreáll majd a jogállamiság. „Ezek az intézmények tűzpróbán mentek keresztül. Ha nem is tökéletesen, de ezt a próbált kiállták" – mondta az államfő.base3

Băsescu arra kérte a nagyköveteket: állomáshelyeikre vigyék magukkal azt az üzenetet, hogy a jogállam intézményeinek sikerült talpon maradniuk az elmúlt időszakban is.

Salamon: fő irány a Nyugat marad

„Azt kell közvetítenünk, főleg az Európai Unió tagállamainak kancelláriái felé, hogy a július-augusztusi politikai válság tulajdonképpen bizonyította a romániai jogállam alapintézményeinek szilárdságát" – számolt be a maszol.ro-nak a találkozóról Salamon Márton László, Románia szaloniki főkonzulja.

Tájékoztatása szerint az államfő üzenete az EU irányában az volt: ne büntessék a schengeni csatlakozás megakadályozásával a román állampolgárokat „egyes román politikusok hibái" miatt.

Az államfő arról beszélt a diplomatáknak, hogy a július-augusztusban történtek nem változtattak Románia külpolitikai irányán. „Fő irány az Nyugat. Kelet fele pedig barátsággal közelítünk" – szűrte le a Băsescu által mondottakból Salamon.

Prioritás a román-magyar partnerség is

Beszédében az államfő az Egyesült Államokat az ország „legsokoldalúbb" szövetségesének nevezte. Emlékeztetett arra, hogy a katonai és politikai jelenlétük után az amerikaiak most már gazdaságilag is éreztetik jelenlétüket Romániában. „Băsescu az Exxon és Chevron romániai terjeszkedésére utalt" – magyarázta lapunknak a főkonzul.

A diplomata elmondta, Băsescu a román külpolitika prioritásai között említette a 2002-től érvényben lévő román-magyar partnerséget is. „Az államfő azonban nem tért ki részletesen a román-magyar kapcsolatokra, a Budapesttel való viszony csak a futottak még kategóriában szerepelt a beszédében" – magyarázta a főkonzul.

„Forró drót" a nagykövetségekkel

Salamon tájékoztatása szerint az államfő kilátásba helyezte a találkozón jelenlévő nagyköveteknek, hogy hamarosan közvetlen kommunikációs csatornák jönnek létre az államelnöki hivatal és a román külpolitikai képviseletek között. „Traian Băsescu azt szeretné, hogy ezentúl ne a külügyminisztériumon keresztül kommunikáljon a nagykövetségekkel" – magyarázta.

A szaloniki főkonzul tájékoztatása szerint a Cotroceni-palotában tartott találkozón az államfő távolságtartóan viselkedett a diplomatákkal, fagyos volt a hangulat. „A tanácsadói is meglehetősen mogorva arccal ültek a prezídiumban" – számolt be Salamon Márton László.

 

 

Kimaradt?