Decemeber 5-e nem csak a Mikulás-járás miatt fontos nap, hanem mert ez az önkéntesség világnapja. Az önkéntesek is, akár csak Szent Miklós, örömet akarnak vinni mások életébe, és megajándékozzák őket: tárgyak helyett főleg idejükkel és tevékeny segítégükkel - tolókocsis pingpong-versenyen labdaszedőként, cigánytelepen szemetet szedve, hajléktalanok közt teát osztogatva, árvák játszótársaként. Általános iskolástól egyetemistáig, informatikustól közigazgatási szakemberig válaszoltak néhányan kérdéseinkre.

A negyven év fölöttiek huzamosabb időn át éltek úgy a kommunizmus alatt, hogy kötelező módon kellett önkéntes munkákban részt venniük, ami – ha nem is volt kimondottan kötelező –, de mindenki tudta, hogy a mulasztás hátrányos megkülönböztetéssel jár, a részvétel pedig akár jutalommal. 43 éves informatikus megszólalónk hasonló tapasztalatról számol be katonakorából: „Önkénteskedtem, de parancsra. Katonaságnál fordult elő, hogy a szakaszparancsnok önkénteseket keresett egy koszos meló elvégzésére, s rendszerint többen is ugrottunk, hogy jó pontokat szerezzünk nála. Ez persze nem önkéntesség.”

Amikor valaki elvégez a munkahelyén olyasmit is, ami nem az ő feladata lenne, vagy a saját területén dolgozik akár többet, azt sem nevezhetjük önkéntességnek pusztán amiatt, hogy nem kap érte fizetést. Abban az esetben viszont, ha nem is vár el cserébe semmit, és nem külső nyomásra, hanem belső indíttatásból teszi, az már önkéntesség. Kádár Sára nemrég nyugalmazott magyartanár szerint „a tanári állás az már félig-meddig önkéntes munka”. Aki szereti azt, amit csinál, szabadidejéből is gyakran áldoz rá mások javára.

Hogy mennyire önzetlen, odaadó, vagy éppen önös szándékoktól vezérelt és takarénlángon égő az önkénteskedés, az személyenként változó lehet. Van, aki elsősorban azért vállal önkéntes munkát, hogy azáltal fejlődjön, gyarapodjon a tudása, tapasztaljon meg új helyzeteket, más elsősorban azért, mert mélyen megérintik a környezetében érzékelt problémák, és szeretne tenni ellenük.

„Nagyon megsajnáltuk a gyerekeket” - magyarázza a nyolcadikos Bangyán Nóra, a Székely Mikó Kollégium tanulója, aki osztályával egy árvaházat látogatott meg, gyümölcsöt vittek a gyerekeknek és játszottak velük. Főleg gyerekek körében segédkezett szülővárosában Bódi Rozália is, akit leginkább az motivált, hogy mosolyt csalhat a kicsik arcára, ugyanakkor mint leendő vallástanár átlátta, hogy ez számára egyfajta szakmai gyakorlat is. Most Kolozsváron, elsőévesként két keresztyén egyetemista körnek, a Genézius Társaságnak és a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesületnek egyre aktívabb tagja, az önkénteskedés pedig lassan mindennapjai részévé vált: „ezek nekem már természetesen jönnek” – mondja.

A 29 éves közigazgatási végzettségű Zsigmond Csaba állítása szerinte eddig még nem önkénteskedett, de ami miatt most hamarosan készül belevágni mégis: hogy örömet szerezzen szomorú sorsú embereknek, és ezáltal ő is feltöltődhessen. Önkéntességre buzdítja bevallása szerint a Biblia is, több igét is idéz: „aki valakit felüdít, maga is felüdül”, illetve "amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg" – mondja Jézus.

Csalogató lehet az önkéntességben az is, hogy kipróbálhatunk valami újat, ezáltal kiszakadunk a mindennapok rutinfeladatiból. „Ami motivál, hogy önkéntesen sokszor sokkal hasznosabb és megfoghatóbb dolgokat lehet megvalósítani mint egy munkahely átlagos tevékenységeinek elvégzésével” - állapítja meg egy 32 éves irodai alkalmazott.

„Buliból csináltam” - ismeri el Nagy Botond, 25 éves designer, aki egy cigánytelepen végzett szemétszedési akcióra emlékszik vissza. A szociológiát végzett Lázár Kinga is kiemeli a társaság fontosságát, húzóerejét, bár esetében ez nem elsődleges.

Nyugatabbra, péládul Németországban már rég bevett szokás, hogy érettségi után a fiatalok egy félévre-évre jelentkeznek valahová önkéntes munkára, hogy kipróbálhassák magukat különböző helyzetekben, és könnyebben dönthessenek afelől, mivel is szeretnének foglalkozni később. Erdélyben is egyre gyakoribb, hogy a fiatalok önkéntes munkát végeznek, mondhatni divattá is kezd válni. Azonban ahogy munkába állnak, családot alapítanak, abbamarad az önkéntreskedés. Beszélgetőtársaim közül is többen hivatkoznak erre.

„Pályakezdők és munkanélküliek, nyugdíjasok gondolom szívesen végzik” - mondja Kádár Sára. Tehát mintha az önkéntesség azok osztályrésze lenne, akinek rengeteg szabadidejük van, az átlagnál legalábbis több. Más ugyanis pénzt keres és a családjával foglalkozik. „Úgy érzem, hogy kicsit kinőttem már, és ha a jövőre tekintek, akkor saját magamra gondolok. Azaz saját családot szeretnék alapítani” - mondja Lázár Kinga, aki különben számtalan területen tevékenykedett önkéntesen: a Református Telefonos Szeretetszolgálatnál rászoruló nyugdíjasoknak hordott ki ételcsomagot, önkéntesen tolmácskodott külföldi orvosok és helybéli idősek közt annak érdekében, hogy a felajánlott ingyen szemüveghez a vizsgálatokat lebonyolíthassák; tolókocsis profi pingpong-versenyen vállalta a labdaszedő szerepét, és két éven át segített a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesületnél a programszervezésben.

Annak ellenére, hogy sikerélményeket és tapasztalati, szakmai gyarapodást biztosít és rendkívül hasznos az önkéntes tevékenykedés, sokan még mindig előítéletesen viszonyulnak hozzá: „jó bolondok, ingyen dolgozni”, „persze, te fiatal vagy, ráérsz” - csattognak a megjegyzések. Aki viszont megízlelte, mit is jelent önkéntesnek lenni, tudja, hogy élete felbecsülhetetlen ajándékkal gazdagodott.