Átadták a 2013-as Ezüstfenyő Díjakat

Idén 14. alkalommal osztották ki az RMDSZ által létrehozott Ezüstfenyő Díjakat Marosvásárhelyen. Az ünnepélyes díjátadásra a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén került sor szombat reggel a Maros együttes Kövesdombi székházában.  Az elismerést azoknak a személyeknek ítéli oda minden évben a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért. Ebben az évben 27 személy: számos kiemelkedő erdélyi magyar közéleti személyiség, esperes, püspök, lelkész, orvos, pedagógus és köztisztviselő részesült Ezüstfenyő Díjban. A Kelemen Hunor szövetségi elnök átadásával kiosztott díj Gyarmati János és Kiss Levente marosvásárhelyi képzőművészek alkotása.

"Az RMDSZ idei Ezüstfenyő díjazottjai önzetlen közszolgálatot végeztek hosszú éveken, évtizedeken keresztül, munkájukkal az erdélyi magyar közösséget erősítették. Nem csak anyagi javakat szereztek vissza, hanem szellemi javainkat is gyarapították, ápolták”- méltatta a díjazottakat Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Rámutatott, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség részéről az Ezüstfenyő díj egy erkölcsi elismerés, amellyel köszönetünket fejezzük ki ezért a munkásságért. „Az önállóságba vetett hit, a transzilvanizmus az elmúlt 23 évben a mi munkánkat, a mi utunkat is jellemezte, kimondva vagy kimondatlanul a kóskárolyi építkezést, szervezkedést egy percig sem veszíthetjük szemünk elől. Minden nap építenünk kell a közösséget, otthont kell teremtenünk, téglát téglára rakva kell haladnunk, mert csak az lesz a miénk, amit mi a magunk számára kiharcolunk. Bizalomra van szükségünk, kitartásra, célkövető cselekvésre és töretlen hitre abban, hogy szülőföldünkön magyarként akarunk élni, tervezni és megmaradni” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, majd ezt követően átadta a díjakat.

 A szombati eseményen Ezüstfenyő Díjban részesült: Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki az egyházi és közéleti szolgálatot a békesség kötelékében végezte és végzi; Tamás József segédpüspök, szentszéki tanácsos, kanonok, pápai prelátus; Zelenák József Evangélikus-lutheránus esperes, püspök-helyettes; Dr. Bálint István a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója és tanára, akinek fontos szerepe volt a marosvásárhelyi önálló magyar nyelvű középiskolai oktatás megteremtésében; Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező, Thoroczkay Sándor nyugalmazott történelem tanár; Dombi Attila, Sarmaság polgármestere; Kelemen Atilla Márton biológus, környezetvédelmi szakértő, Maros megyei tanácsos.

 A díjazottak között van Csepella János, az RMDSZ pécska városi szervezetének alelnöke, Décsei Atilla-Lehel, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének elnöke, Nagy Miklós Szalárd község polgármestere, a Bihar megyei RMDSZ vidékfejlesztésért felelős ügyvezető alelnöke, a 150. évfordulóját ünneplő Brassói Magyar Dalárda, Szentes Csaba Madéfalva polgármestere, László István, a Szövetség Fehér megyei irodájának megbecsült és nélkülözhetetlen munkatársa, Păștean Erika tanítónő, pszichológus, Szabó M. Attila nyugalmazott tanár, Haller Béla tanár, az RMDSZ Marosvásárhelyi Városi Szervezetének oktatásügyi alelnöke, Széman Péter tüdőgyógyász-orvos, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke.

Továbbá a szövetség munkájának elismeréseként Ezüstfenyő díjban részesítette: Isán Sándort, az RMDSZ Galócási Szervezetének elnökét, Segesvári Erzsébet nyugdíjas pedagógust, Vákár Istvánt, a Kolozs Megyei Tanács alelnökét, Makay Botondot, resicabányai nyugalmazott lelkipásztort, volt megyei RMDSZ-elnököt, Găman Mihait, Pusztadaróc község polgármesterét, Vicsai János pedagógust, az RMDSZ Nagybánya Központú Területi Szervezetének tanügyi alelnökét. Szakács Gábort, az RMDSZ aknasugatagi szervezetének alapító tagját és elnökét, Szász Edit Ilonát, a gyulafehérvári Caritas életvédő és beteggondozói szolgálatának megálmodóját, Kisgyörgy Zoltánt geológust, földtani- és helytörténeti szakírót. 

Kimaradt?