Egyre több szülő hagyja itthon a gyerekét, miközben külföldön dolgozik

Egy nemrégiben módosított jogszabály szerint a külföldre való távozás előtt 90 nappal kell a szülőknek a törvényszéken jelenteni, hogy kire hagyják gyereküket arra az időszakra, amíg külföldön tartózkodnak – a bíróság pedig eldönti, hogy jóváhagyja vagy sem a kérést.

A Kovászna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, Vass Mária pénteken közölte: kétségbe vonja, hogy a megnehezített bejelentési folyamat a gyakorlatban kivitelezhető, hiszen a szülők eddig sem tettek eleget a bejelentési kötelezettségüknek, holott csak a polgármesteri hivatalokat kellett értesíteni.

Háromszéken ugyanis aggasztó méreteket öltött a szülők külföldi munkavállalása miatt felügyelet nélkül hagyott kiskorúak száma. Az elmúlt évek során folyamatosan növekedett a külföldön munkát vállaló szülők száma, ezzel együtt emelkedett azon gyerekek száma, akikre szüleik hiányában rokonok, ismerősök vigyáznak, vagy teljesen magukra maradtak.

A Kovászna megyei gyermekvédelem adatai szerint idén már 1131 kiskorút hagytak itthon a külföldön dolgozó szülők. Probléma, hogy közülük mindössze 14-en vannak hivatalosan is gyámokhoz elhelyezve. 2011-ben 675 Kovászna megyei szülő vállalt külföldön munkát és 808 gyereket hagytak itthon. Szakemberek szerint fennáll a veszély, hogy megfelelő felügyelet hiányában a gyerekek elkallódnak, iskolakerülők lesznek, és rossz társaságba keverednek.

Kimaradt?