Evenimentul zilei: szekus besúgó volt Andrei Marga

Andrei Marga volt külügyminiszter besúgó volt – írta csütörtök este az Evenimentul zilei. A hír egy nappal azután röppent fel, hogy a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) informálisan a kolozsvári filozófust jelölte a Román Kulturális Intézet igazgatói tisztségére.

A lap liberális forrásokból úgy tudja: a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) olyan új új dokumentumok birtokába jutott, amelyek azt bizonyítják, hogy Marga együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. A CNSAS várhatóan szeptember 11. ülésén tárgyalja a Babes-Bolyai Tudományegyetem volt rektorának ügyét.

Az átvilágító bizottság májusban jelentette be, hogy átvizsgálja Andrei Marga múltját, miután Sebastian Lăzăroiu volt elnöki tanácsadó egy májusi Facebook-bejegyzésben burkoltan azzal vádolta az akkori külügyminisztert, hogy Andrei Mureşan fedőnéven évekig jelentett a Szekuritáténak.marga

Az Evenimentul zilei úgy tudja, a filozófus besúgói múltjának bizonyítékai a Külügyi Hírszerző Szolgálattól (SIE) kerültek át a CNSAS-hoz. E dokumentumok szerint Margának nem is egy, hanem három fedőneve volt.

A CNSAS korábban, 2007-ben azt állapította meg, hogy a filozófus nem működött együtt a rendszerváltás előtt a Szekuritátéval. A lap szerint ez azért volt lehetséges, mert az átvilágító testület még nem volt birtokában az időközben előkerült dokumentumoknak.

Andrei Marga májusban fabulációknak nevezte Lăzăroiu vádjait. „Számtalanszor átvizsgálták már a múltamat, megtehetik újra, nincs mitől tartanom. Nem kértek fel együttműködésre, nem írtam alá semmit, tiszta a lelkiismeretem" – mondta a BBTE volt rektora.

Kimaradt?