A „hárman párban” már lehetséges közjegyző előtt is
Először ismerte el három fő stabil „élettársi közösségét” egy brazil közjegyző, aki szerint semmilyen törvényes akadálya nincs az ilyen típusú élettársi kapcsolatnak.
„Az én feladatom nem az, hogy megítéljem, a helyzet elfogadható-e, vagy sem. A feladatom rögzíteni a létező helyzetet” – mondta a francia hírügynökségnek Claudia do Nascimento Domingues közjegyző a Sao Paulótól 430 kilométerre fekvő Tupában. A közjegyző által kiállított okmány két nő és egy férfi „egyidejű, többszörös érzelmi közösségéről” szó. A közjegyző kifejtette: a két nő és a férfi „elég régóta él együtt, és közösen fizetik a számlákat”. A trió azért választotta őt, mert „a többszörös intim kapcsolatról" írta doktori disszertációját.
„A bíróságokkal, a biztosítótársaságokkal, illetve más intézményekkel is el akarják ismertetni hivatalosan a kapcsolatukat, de Brazíliában, mint az országok többségében, a bíróságé a döntő szó” – hangsúlyozta Domingues asszony. „Most van egy olyan okmányuk, amely szerint családként élnek, hogy együtt harcolhassanak a jogaikért, biztosítást köthessenek, de nem tudom, a brazil bírók hogyan állnak majd a kérdéshez” – tette hozzá.
„Ez valami új dolog, de nem tettem volna meg, ha a törvény egyértelműen kizárná” – jegyezte meg a közjegyző. Nelson Sussumi Sao Pauló-i ügyvéd, családjogi szakértő szerint bejegyzett élettársi közösségről van szó, nem pedig jogi érvényű házasságkötésről. Megkötötték ezt a szerződést, ebben semmi törvénytelen nincs – mondta.
María Berenice Dias, a Brazil Családügyi Intézet alelnöke a helyi sajtóban úgy foglalt állást, hogy „tiszteletben kell tartani a kapcsolatok magánjellegét, és meg kell tanulni plurális társadalomban élni, elismerve a különböző vágyakat”. Egyes vallási csoportok máris elítélték a háromtagú élettársi közösséget.