Igen bonyodalmas idén a fűtéstámogatási kérelem kitöltése

Elbonyolították a hatóságok a fűtéstámogatás igénylésére vonatkozó formanyomtatványt. A jogosultaknak november első felében kell benyújtaniuk a kérelmet a polgármesteri hivatalokhoz, ám ember legyen a talpán, aki kitöltésével megbirkózik.

A formanyomtatvány bevezetéssel indít, amelyben a román állam együttérzését fejezi ki az anyagilag nehezebb sorsú polgáraival, és hangsúlyozzák, az alkotmány előírásainak megfelelően próbálnak segíteni a „nehéz pillanatok áthidalásában”. Majd arra kérik az igénylőt, figyelmesen olvassa el a 13 oldalas űralpot és "őszintén" töltse ki a rubrikáit. Végezetül azt írják: „reméljük, hogy az ön helyzete hamarosan jobbra fordul”.

Az űrlap emlékeztet a népszámláláskor használt formanyomtatványra. A személyes adatoknál rákérdeznek arra, hogy a kérelmező élt-e már külföldön, és ha igen, melyik országban. Ugyanezt be kell vallani az élettársról is, akkor is, ha nem házastársi kapcsolatban élnek a felek. A család valamennyi felnőtt korú tagjának iskolai végzettségére is rákérdeznek, a gyerekek esetében pedig nem elég a születési évet beírni, pontosan meg kell nevezni az iskoláját és az osztályát is. Ha a kiskorú kap valamilyen ösztöndíjat vagy szociális segélyt, azt is fel kell tüntetni. Beszámítják a gyermeknevelési segélyt is a családi összjövedelembe, ami havi 42 lej.

A családtagok jövedelmét összesítő négy oldalon feltüntették valamennyi (állandó és alkalmi) jövedelemtípust. A bevételeket vagy hiányukat igazolni kell hivatalos dokumentumokkal, legtöbbjét a megyei pénzügyi hivatal által kiállított igazolással. A vagyon bevallása számára fenntartott rubrikák egészen meglepő korlátozásokat tartalmaznak a kérelmezőre és családjára vonatkozóan.

Így például nem igényelhet fűtéstámogatást, akinek egy vagy több, tíz évesnél nem idősebb járműve van – lehet a jármű személygépkocsi vagy motorbicikli is. A korlátozás teherszállító gépkocsi, lakókocsi, vízi jármű, mezőgazdasági gép és feldolgozó berendezés, illetve fafeldolgozáshoz szükséges eszköz tulajdonosára is vonatkozik. Ez utóbbiak esetében nem számít a berendezés kora, ha működőképes, akkor a tulajdonosa nem kap fűtéstámogatást.

Különösen a kisvárosokban és a falun élőket érinti, hogy a háztáji gazdaságból származó jövedelem értékét is vizsgálják. A háztáji haszon alatt értendő a tojástól a zöldpetrezselyemig minden olyan élelmiszer, ami a háztartás kiadásait csökkenti. Összességében éves szinten ez a jövedelem nem haladhatja meg az ezer eurót fejenként, családonként pedig a 2500 eurót.

A mezőgazdasági területtel rendelkezőknek 51 tételben be kell vallaniuk, mekkora területen milyen típusú termesztést végeznek. A lista tíz féle gabonát nevez meg, három külön kategóriába sorolja a babféléket, majd a krumplit, cukorrépát, olajtermő növényeket, komlót, dohányt, gyógynövényeket, ipari felhasználásra szánt rostosokat, külön kategóriába sorolja a mezei és a kerti veteményest és a gyümölcsöket, a gombát, virágot, takarmánynövényeket, gyümölcsösöket, szőlőt, faiskolát és legelőket is.

Számszerűen be kell vallani, hogy milyen háziállatból hány darabbal rendelkezik a gazdaság, a méhek esetén elég a kasok számát kell megadni. A háztáji haszon felmérésénél európai rácsrendszert alkalmaznak. Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter ezt szemléltette is egy televíziós adásban: akinek 50 tojó tyúkja van, az még kaphat támogatást, akinek 52, az már nem, még akkor sem, ha semmi egyebe nincs a háza táján. Nem kaphat támogatást az, aki valamilyen szociális segélyben részesül, és az sem, aki más lakhelyen tartózkodik, mint az állandó lakcíme.  

Idén mindamellett, hogy bővítették a támogatásra jogosultak körét a fűtés típusának szempontjából, szűkítették is azt a vagyon és jövedelem szempontjából. Azok is kérhetnek juttatást, akik villanyárammal fűtik a lakásukat. A fűtéstámogatás küszöbértéke idén is havi 615 lej az egy főre eső jövedelem, távfűtés esetén pedig 786 lej, egyedül élő személy esetében 1082 lej. Minden esetben szociális ankétot is végeznek az önkormányzatok, hogy megvizsgálják a kérelmező jogosultságát. 

Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter elmondása szerint tavaly 600 ezer személy kapott támogatást fával fűtés esetén, 200 ezren pedig távfűtésre kaptak támogatást A fűtéstámogatás küszöbértéke idén is havi 615 lej az egy főre eső jövedelem, a támogatás mértéke pedig a jövedelemtől fügően 48 és 240 lej között mozog.  

Kimaradt?