Nemzedékek Találkozója Déván – másodszor
Második alkalommal szervezték meg Déván, szombaton a Nemzedékek Találkozóját, amelyre az elmúlt hatvan évben magyar tagozaton végzett volt diákokat várták. A megyeszékhely kultúrotthonában megtartott eseményen közel 400-an vettek részt.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke üdvözlő beszédében kiemelte, a mostani nemzedék emelt fővel jön el a második találkozóra, hiszen az eltelt tíz évben sikerült létrehozni a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontot.
„Évtizedek óta ismét van önálló magyar oktatási intézmény Déván, sikerült egységes tanintézménybe tömöríteni a magyar tagozatos iskolát. Tisztelettel hajtunk főt az elődök előtt, azáltal is, hogy az iskola a hajdani iskolaigazató Téglás Gábor nevét viseli, míg az intézmény létrehozásában szerepet vállaló egyesület, a Geszthy Ferenc Társaság, a négyszáz évvel ezelőtti várkapitány nevét vette fel, ők voltak a dévai magyar oktatás kiemelkedő, de korábban méltatlanul elfelejtett személyiségei" – mondta Winkler Gyula, beszédében utalva nemcsak a dévai magyar oktatás kezdeteire, hanem az elmúlt évtized eredményeire is.
Az EP-képviselő kitért a tíz évvel ezelőtt kiadott, a Szathmáry Rózsa szerkesztésében megjelenő Dévai magyar középfokú oktatás története című monográfiára is, hangsúlyozva, hogy az elmúlt tíz évben az iskola alapításával sikerült egy új fejezetet nyitni a dévai magyar oktatás történetében.
A rendezvényen elhangzó Reményik Sándor Templom és iskola című versére utalva az EP-képviselő felhívta a figyelmet: „a hozzászólók is többször utaltak erre a versre, én is megteszem. A közösség fennmaradásának a templom és az iskola fontos, de nem elégséges pillére, szükség van a harmadik pillérre is, ez pedig a magyar érdekképviselet".
A politikus emlékeztetett arra, hogy a Téglás Gábor Iskolaközpont épületének befejezése és a tanintézmény felszerelése akkor vált lehetővé, amikor az RMDSZ minisztereinek javaslatára az iskola megvalósításához szükséges finanszírozás a magyar és a román kormány együttes ülésének napirendjére került. „Ezáltal az RMDSZ Hunyad megyében döntően hozzájárult közösségünk legfontosabb intézményének, az önálló magyar iskolának a létrehozásához" – jelentette ki.
Zsók Béla hagyományt teremtett
Tíz évvel ezelőtt, 2002-ben, néhai Zsók Béla népzenekutató, néprajzi író irányításával szervezték meg első ízben a Nemzedékek Találkozóját, melyen akkor is mintegy 400-an vettek részt.
Idén is a Dévai Magyar Vegyes Középiskola, a Decebal Líceum (1960-1970), a 2-es számú Elméleti Líceum (1970-1977), a 4-es számú Ipari líceum (1977-1990), majd 1990-1995 között a Traian Elméleti Líceum magyar tagozatainak hajdani tanulóit és a Téglás Gábor Iskolaközpont végzőseit várták szombaton a dévai Dragan Muntean Művelődési Házban.
A programban tanárok köszöntése, visszaemlékezések, meghívottak köszöntői, történeti áttekintés ugyanúgy szerepelt, mint kegyeleti koszorúk elhelyezése az elhunyt pedagógusok sírjánál, kulturális program illetve kóruselőadás.